PMFC: Egészen más iramban gyakorolnak - Kővári

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.17. 10:10
A PMFC labdarúgócsapatát erősítő Kővári Róbert vasárnaptól csütörtökig a kétszeres BEK-győztes Nottingham Forest edzéseit látogatta. A 18 éves játékosnak leginkább az volt szembetűnő, hogy teljesen más iramban gyakorolnak a szigetországi futballisták, mint a magyarországiak.

„Óriási megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy hagyományokkal büszkélkedő klub felfigyelt rám. Tudom, hogy korábban rendkívül sikeresek voltak, hiszen a BEK-et kétszer is meg tudták nyerni. De nem csak a múltjukból élnek! Jelenleg a Championship második helyén tanyáznak, és gőzerővel dolgoznak azon, hogy visszajuthassanak a Premier League-be. Ehhez minden adva is van a csapatnál, hiszen az edzőközpontjuk és a stadionjuk lenyűgöző, hatalmas és profi a személyzetük, s mindenki keményen küzd a sikerért nap mint nap” – mesélt a pmfc.hu-nak a nottinghami körülményekről Kővári, aki vasárnaptól csütörtökig élvezhette a Forest vendégszeretetét.

A pécsi szélső részletesen beszélt az edzőközpontról:

„Minden napot közös reggelivel kezdtünk az edzőközpontban, majd kondicionáló edzésen és labdás tréningen vettünk részt. Ezután együtt ebédelt az egész keret. A legszembetűnőbb az volt a pár nap alatt, hogy egészen más iramban gyakorolnak a szigetországbeli játékosok, mint mi, itthon. Összességében remekül éreztem maga, mindenki segítőkész volt. Arról biztosítottak, hogy továbbra is figyelemmel kísérik majd a fejlődésemet. Én pedig azon leszek, hogy minél előbb eljussak erre a szintre!" – fogadkozott Kővári.

Mint korábban megírtuk, Kővári mellett Márkvárt Dávidra is felfigyelt a Nottingham Forest.

Legfrissebb hírek

A Chelsea idegenbeli győzelemmel, a Newcastle hazai vereséggel lett BL-induló

Angol labdarúgás
2025.05.25. 19:06

NB III: a Nyíregyháza hat gólt vágott a Sényőnek

Labdarúgó NB II
2025.05.24. 19:35

Premier League: Londonban nyert a Nottingham, élnek a BL-reményei!

Angol labdarúgás
2025.05.18. 17:37

Felébresztették a kómából a Forest megműtött csatárát

Angol labdarúgás
2025.05.15. 10:33

Premier League: mesterséges kómába helyezték a kapufának ütköző csatárt

Angol labdarúgás
2025.05.14. 08:51

Megműtötték a Forest csatárát, aki a kapufának ütközött

Angol labdarúgás
2025.05.13. 13:51

A tulajdonos a pályán osztotta ki a Premier League-meglepetéscsapat menedzserét

Angol labdarúgás
2025.05.12. 23:02

Kevin De Bruyne Olaszországban folytathatja, rábólintott a Napolira – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.12. 18:54
Ezek is érdekelhetik