Nyíregyháza: rég nem látott létszámban készülnek Újpestre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.22. 10:47
A labdarúgó NB I-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus „rég nem látott szép számban” készülhet az Újpest ellen – írja a nyiregyhazaspartacus.hu.

Törtei Tamás bokája a szombati mérkőzés után a duplájára dagadt, kedden azonban vállalta az edzést, amelyet már Mátyus János vezetett.

„Szerencsére nem volt semmilyen szakadás, így gyorsan gyógyult a lábam, és bár még érzem kicsit, péntekre teljesen rendben lesz” – mondta Törtei.

Szécsi Márk még óvatosan mozgott, de rövidesen teljes értékű munkát végezhet.

„Még vigyáznom kell, ezért György Roland rehabilitációs edzővel külön készülök, de a tervek szerint a jövő héttől százszázalékos munkát végezhetek” – mondta Szécsi.

Mohamadou Abdouraman kezéről lekerült a gipsz, ő is a többiekkel végezte a gyakorlatok egy részét, de még nem térhet vissza a pályára.

A Szpari pénteken 19 órától Újpesten játszik az NB I-ben.

Legfrissebb hírek

Szabó István: Az embereket jobban érdekelte, mit játszunk a keleti rangadókon, mint hogy a Szpari benn marad-e

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 21:18

Kovácsréti Márk: Senkinek sem kívánom azt a fájdalmat, amit a sérülésem után átéltem

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 12:33

Nyíregyháza 466 millió forintot fordított sporttámogatásokra az elmúlt öt évben

Egyéb egyéni
2025.05.28. 17:17

Nikolics Nemanja: Böde Dániel gólkirályi címe kritika a fiatal támadóknak

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 09:10

Feszült meccsel ért véget az NB I idénye, Nyíregyházán is folytatta döntetlensorozatát a ZTE

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 16:08

Nagy Dominik: Szabó István nélkül nincs bennmaradás...

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 10:21

NB III: a Nyíregyháza hat gólt vágott a Sényőnek

Labdarúgó NB II
2025.05.24. 19:35

NB I: 57 év után lehet újra Győrben bajnok a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 15:02
Ezek is érdekelhetik