NB I: Nem Nikolics hiányán múlott a győzelem - Carrillo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.19. 18:58
Mint arról beszámoltunk, a labdarúgó NB I 11. fordulójának rangadóján a DVSC-Teva idegenben 2–1-re megverte az eddig százszázalékos Videotont. A debreceniek vezetőedzője, Kondás Elemér a mérkőzést közvetítő M1 kamerája előtt elmondta, sikerült semlegesíteni a hazaiak gyors játékosait, míg a fehérváriakat irányító Joan Carrilo szerint nem Nikolics Nemanja hiányán múlott a győzelmük.

Joan Carrillo (a Videoton vezetőedzője): – Nagyon jól és fegyelmezetten védekeztünk, és támadásban is megvoltak a lehetőségeink, de ilyen a futball. Van, amikor több lehetőséged van az ellenfelednél, mégsem sikerül nyerned. Az volt az érzésem a meccs közben, hogy minden ellenünk szól. Sajnos Nikolics Nemanját nélkülöznünk kellett ezen a mérkőzésen, mert egy vírusos fertőzés miatt nagyon magas a láza, de Feczesin Róbert személyében van másik csatárunk is, aki szintén nagyon jó játékos, ám más erényei vannak, mint Nikolicsnak. Nem csatárposzton dőlt el a meccs, Robiban ugyanúgy bízom, elégedett vagyok a teljesítményével, de Nikolics kiesése értelemszerűen érzékeny veszteség volt a számunkra.Joan Carrillo (a Videoton vezetőedzője): – Nagyon jól és fegyelmezetten védekeztünk, és támadásban is megvoltak a lehetőségeink, de ilyen a futball. Van, amikor több lehetőséged van az ellenfelednél, mégsem sikerül nyerned. Az volt az érzésem a meccs közben, hogy minden ellenünk szól. Sajnos Nikolics Nemanját nélkülöznünk kellett ezen a mérkőzésen, mert egy vírusos fertőzés miatt nagyon magas a láza, de Feczesin Róbert személyében van másik csatárunk is, aki szintén nagyon jó játékos, ám más erényei vannak, mint Nikolicsnak. Nem csatárposzton dőlt el a meccs, Robiban ugyanúgy bízom, elégedett vagyok a teljesítményével, de Nikolics kiesése értelemszerűen érzékeny veszteség volt a számunkra.

Kondás Elemér (a DVSC-Teva vezetőedzője): – Úgy érzem, ez a győzelem kellett ahhoz, hogy teljesen kijöjjünk a gödörből. Mondtuk annak idején, hogy ez nem egyik napról a másikra történik majd meg. Nagyon fontos volt a Honvéd elleni győzelem, utána jött a két Ligakupa-siker, de a mai volt a legfontosabb, mert ez a csapatnak nagy lökést tud adni. A Videotonnak nem szabad sok területet hagyni, mert sok gyors játékosa van. Le kellett zárnunk azokat a réseket, ahol a hazai futballisták érvényesülni tudtak volna, és ez sikerült is, ráadásul a megszerzett labdákból két szép gólt is szereztünk. A mai győzelem mindenképpen kellett ahhoz, hogy a jövő héten hazai pályán a Ferencváros ellen, remélhetőleg szépszámú közönség előtt, egy jó mérkőzést játsszunk.

Legfrissebb hírek

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Karcag, a Vidi is vereséggel távozott az újonc otthonából

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:20

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

A DVSC bejelentette a Real Madridtól érkező támadó szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.08.26. 18:50
Ezek is érdekelhetik