NB I: Ezzel a meccsel mindenki kapott valamit - Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.26. 19:37
null
Patthelyzet: mindkét csapat vezetett egyszer-egyszer Debrecenben, a vége 2–2 (Fotó: Mirkó István)
A DVSC-Teva 2–2-es döntetlent játszott hazai pályán a Ferencvárossal a labdarúgó NB I 12. fordulójának vasárnap esti rangadóján. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt a Magyar Televíziónak.

„Nyerni szerettünk volna a mai mérkőzésen, de az első félidő nem úgy sikerült, ahogy azt elképzeltük, nem jól oldottuk meg a feladatokat. Aztán a második játékrészben fordítottunk, majd visszahúzódtunk, de nem ez volt a célunk. Az egyenlítő góljuk előtt nem támadtuk meg Gera Zoltánt, aki le tudta így passzolni a labdát. Bár többször is megbontottuk a Ferencváros védelmét, a befejezésekben pontatlanok voltunk, nem jól fejeltük le a kapu előtt a labdákat. Sajnálom, mert a második negyvenöt perc alapján meg kellett volna nyernünk ezt a meccset. A rangadókon bármi előfordulhat, ez látható volt ma is. Hat pontot terveztünk, de ez végül nem jött össze” – értékelt Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője a Magyar Televíziónak.

„Már az elején tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz. Jól kezdtük a meccset, amit elterveztünk, azt meg tudtuk valósítani és aránylag korán meglőttük az első gólunkat. A második félidőben figyelmetlenek voltunk, sok labdát veszítettünk, kaptunk két gólt, passzívan futballoztunk. A játékosok nem volt elég agresszívak a középpályán, elől nem tudtuk biztosan megtartani a labdákat. Ezért változtatnunk kellett, friss játékosokat küldtünk pályára. Morálisan felállt a csapat, pedig nagyon nehéz volt. A mérkőzés remek reklámja volt a magyar bajnokságnak! – mondta Thomas Doll, a Ferencváros mestere.

 

Legfrissebb hírek

NB I: DVSC–ETO FC

Labdarúgó NB I
1 órája

Lang Ádám: Tetszik az ETO, de most nagyon jó a Loki is

Labdarúgó NB I
10 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
22 órája

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
Tegnap, 19:57

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:43

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
Tegnap, 13:49

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
Tegnap, 8:27

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
Tegnap, 7:22
Ezek is érdekelhetik