FTC: Dibusz a megérzéseire hallgatott a szétlövés során

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.30. 10:32
Mint ismert, a Ferencváros labdarúgócsapata tizenegyesekkel legyőzte a Budapest Honvédot a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. A szétlövés során Hidi Patrik és Bobál Gergely kísérletét is hárító Dibusz Dénes a klubja hivatalos honlapjának adott videointerjúban elárulta, a megérzéseire hallgatott a párbajban.

„Nem úgy futballoztunk, ahogy szerettünk volna, és ahogy azt elvárjuk magunktól. Pontatlanul játszottunk, nem voltunk elég agresszívak, ezért a Honvéd sokszor került helyzetbe. A hosszabbítást jobban bírtuk erővel, a kapu elé belőtt labdákból akár gólt is szerezhettünk volna. Sajnos nem dőlt el a meccs a ráadásban sem, de a tizenegyespárbajban szerencsére mi jutottunk tovább” – mondta Dibusz a fradi.hu-nak.fradi.hu-nak.

„A kapusedzővel egyeztetve a megérzéseimre hallgattam. Próbáltam nyugodt maradni, és a végsőkig kivárni, hogy megzavarjam a rúgó játékost. Nagyon fontos volt, hogy továbbjussunk, mert több NB I-es együttes is kiesett. Nagyot küzdöttünk, harcoltunk egymásért, s bár a játék nem ment jól, az ilyen győzelmek össze tudják kovácsolni a csapatot. Reméljük, a következő mérkőzésen ennek látható nyomai lesznek” – tette hozzá a Ferencváros első számú kapusa.

Legfrissebb hírek

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
5 órája

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
12 órája

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
12 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
20 órája

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
21 órája

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
Tegnap, 19:53

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:28

„Nem fáradt, inkább izgatott a csapat” – Gabi Kanikovszki a Qarabag elleni BL-párharc előtt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:46
Ezek is érdekelhetik