NB III: óvott a Tatabánya, mert hiányzott egy pecsét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.02. 19:34
A labdarúgó NB III Nyugati csoportjában szereplő Tatabánya FC óvást nyújtott be az MLSZ Versenybizottságához a Tatabánya FC–RKSK mérkőzéssel kapcsolatosan, mivel a rákosmenteiek kapusának, Komora Lászlónak nem voltak rendben a sportorvosi papírjai – számolt be róla a Tatabánya Facebook oldala.

A Nemzeti Sport Online információi szerint a Rákosmente kapusának sportorvosi papírjáról hiányzott egy pecsét, de ennek ellenére végigjátszotta a mérkőzést.

Az MLSZ Versenybizottsága megvizsgálta a körülményeket és a bizonyítékokat, majd az óvásnak helyt adott.

A csütörtöki határozat szerint a Versenybizottság a mérkőzés eredményét megsemmisítette és 3–0-val a Tatabánya FC javára írta jóvá, valamint az RKSK csapatától 1 büntetőpontot levont.

A határozat ellen fellebbezési lehetősége van a pesti csapatnak.

Legfrissebb hírek

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
12 órája

Duplázott az NB II-es gólkirály a Puskás II-ben, hatot vágott a Kisvárda és a Vasas tartalékcsapata

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:42

Az MTK és a Pénzügyőr lezárta a bedobásból született gól miatt kialakult vitát

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 18:20

Dorogon Tischler Patrik repíti előre a csapatot

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:04

„Azt mondta, kitesz engem a temetőbe” – Simon Attila szerint sportszerűtlen volt a bedobásból szerzett gól

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 11:34

NB III: az ollózós gól sem segített, hatot kapott Győrben az Újpest

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 23:02

NB III: hihetetlen gól bedobásból, pedig sportszerűségnek indult – videó

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 14:39

NB III: Szolnoki Roland féléves kihagyás után visszatért a Puskás Akadémiába

Labdarúgó NB II
2025.08.06. 21:08
Ezek is érdekelhetik