Haladás: nincs feszültség Artner és Rocchi között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.09. 11:05
Mint tegnap beszámoltunk róla, aláírt a Haladáshoz az olasz Tommaso Rocchi, a szlovák Kamil Kopúnek és az ukrán Andrij Jefremov. Az újonnan érkezők közül a legnagyobb egyéniség alighanem a háromszoros olasz válogatott Rocchi, aki nem érzi, hogy feszültség lenne közte és Artner Tamás vezetőedző között.

„A menedzserem állt elő az ajánlattal, s mivel kedvezőnek ítéltem meg, a Haladást választottam – árulta el a tíz nap múlva 37. születésnapját ünneplő játékos. – Csaknem egy hónapja már, hogy a városba érkeztem, így volt lehetőségem megismerni az együttest, valamint a környezetet is. Hamar befogadtak, nagyon jó közösségbe kerültem. Úgy ítélem meg, itt mindenki azért harcol, hogy a klub minél jobban szerepeljen. Bajnoki meccsen láttam a Haladást, s ha sor kerül a játékomra, szerintem a csapat segítségére tudok lenni.”

A támadó korábban már munkába állt, csakhogy megsérült: „Az egyik edzésen rúgást kaptam a lábamra, de már rendben vagyok. Semmi sem akadályoz meg abban, hogy teljes értékű munkát végezzek. Egyedül rajtam múlik, sikerül-e bepótolnom a lemaradásomat.”

Ne feledjük el, Artner Tamás vezetőedző korábban úgy nyilatkozott, nem tart igényt a korábbi Lazio-csatárra. A klub tulajdonosai ennek ellenére úgy döntöttek, alkalmazzák. Kérdés: okoz-e ez feszültséget a játékos és az edző között?

„Abszolút nem – felelte Tommaso Rocchi. – Tudtam, hogy erőnlétileg nem vagyok a csúcson, de azon vagyok, hogy minél előbb utolérjem magam. Artner Tamás egy pillanatra sem éreztette velem, hogy korábban nem tartott igényt a játékomra. Nagyon jó edzéseket tart, remélem, segítségével vissza tudom nyerni az erőnlétemet és mielőbb a csapat hasznos tagja lehetek. Gólokat szeretnék szerezni, hogy eredményesek legyünk.”

Legfrissebb hírek

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Honvéd: kedden csatlakozhat a csapathoz az új csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB II
2025.02.17. 15:27

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik