Fradi: a bombagólt szerző csere a válogatottról álmodik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.04. 10:32
Elégedetten, de nem boldogan nyilatkozott az 1–1-es döntetlennel végződő, Paks elleni Ligakupa-mérkőzés lefújását követően Zsivoczky Péter, a Ferencváros labdarúgója.

A szerda esti összecsapáson a 14. percben egy kényszerű csere következtében pályára küldött Zsivoczky beállása után egy perccel, az első lövéséből kifejezetten szép gólt szerzett.

„Amikor beálltam, az volt a célom, hogy minél előbb a kapu elé kerüljek. Nem hittem volna, hogy már a második labdaérintésemből gólt szerzek, de egyáltalán nem bánom, hogy így történt. Visszakaptam a labdát, a kapu bal oldalát céloztam meg, és bement. Fantasztikus érzés volt” – emlékezett vissza találatára a fradi.hu-nak adott interjújában a 18 éves középpályás, aki az előző szezonban egy Sporon elleni Ligakupa-találkozón mutatkozott be a Ferencváros színeiben.

Zsivocky – akinek édesapja, Zsivocky Gyula és testvére, Zsivocky Norbert is szerepelt a zöld-fehéreknél – a gólja ellenére sem volt teljesen boldog a lefújást követően.

„Örültem, hogy gólt lőttem, de akkor lett volna teljes a boldogságom, ha megnyerjük a találkozót. Szeretnék állandó, és meghatározó tagja lenni az első csapatnak. Nagy vágyam továbbá, hogy egy napon Magyarországért küzdhessek a pályán a felnőttválogatottban.”

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26

Tavaly még az FTC-vel nyert Magyar Kupát, most elmondta, szerinte ismét ők lesznek-e a győztesek

Kézilabda
2025.03.01. 19:41

NB I: húsz év után nyerne újra az ETO a Fradi ellen az Üllői úton

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 10:00

Robbie Keane: Elfogadhatatlan, hogy a második félidőben négy perc alatt kaptunk két gólt, de…

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 07:59

Hosszabbításban harcolta ki a továbbjutást Győrben a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.02.27. 22:50
Ezek is érdekelhetik