DVTK: bűnét bánó exhonvédos küldött labdákat a klubnak

Vágólapra másolva!
2014.09.23. 16:01
Kellemes meglepetés érte az NB I-ben szereplő Diósgyőrt, amelyhez Petercsák Balázs, a korábbi Honvéd-játékos, Souleymane Tandia ügynökségének képviselője állított be egy mezzel és két zsák labdával, amelyeket a szenegáli védő küldött a miskolci klubnak.

A 27 éves játékostmég mindig gyötri a 2012. december 1-jén játszott DVTK–Honvéd bajnokin történt balszerencsés belépője, amely során súlyos sérülést okozott Csirszki Martinnak, aki azóta csak 12 percet játszott az NB I-ben.

„Sokan szándékosnak vélték ezt az esetet, ha visszanézzük a felvételt, látszik, hogy nem volt az – idézte Petercsák Balázst a dvtk.eu. – Az eset megtörtént, sokan ilyenkor továbblépnek, de őt azóta is bántja. Most úgy döntött, küld egy mezt is a fiatal diósgyőri játékosnak, akinek folyamatosan nyomon követi a pályafutását. Martintól már régebben bocsánatot kért, tartják a közösségi oldalakon is a kapcsolatot. Mikor ez a szerencsétlen eset történt, akkor Martin tizenhét éves volt, így játékosunk a DVTK jelenlegi U17-es csapatának is szeretne küldeni néhány vadonatúj labdát, hogy focizzanak, ne vegye el a kedvüket ez az eset.”

Csirszki elmondta, megbocsátott a szenegálinak, aki jelenleg a török másodosztály 12. helyén álló Orduspor játékosa.

Legfrissebb hírek

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
5 órája

Krznar: Megpróbáljuk tartani a „magyarszabályt”, amikor lehetőség nyílik rá; Radenkovics a stílussal elégedett

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 07:54

Gergényi Bence az Újpest idénykezdéséről: tudunk ennél sokkal jobban játszani

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 07:10

Több mint tízezer néző előtt, kétgólos újpesti győzelemmel rajtolt a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 22:00

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

Múltidézés modern köntösben – bemutatta új mezeit a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 12:11

Szigorúbb a fiatalszabály a kiemelt akadémiai kluboknál – a DVTK szerint hátrányba kerülnek

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 21:51

Újra Diósgyőrben a Kovács, Radenkovics kettős; erős alapokra építenek Győrben

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 12:21
Ezek is érdekelhetik