A Videoton átszambázott az MTK-n

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.23. 18:25
null
Kovács István remekül futballozott (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I ötödik fordulójában az éllovas Videoton öt góllal küldte haza Székesfehérvárról az MTK együttesét.

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ

VIDEOTON–MTK BUDAPEST 5–0 (Kovács I. 2., 27., Gyurcsó 12., Nikolics N. 55., Feczesin 91.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A sietős olvasók kedvéért szögezzük le gyorsan: jó negyedóra alatt eldőlt a Videoton és az MTK bajnokija. A második percben Gyurcsó Ádám pontatlan beadását Nagy Tibor Kovács István elé szabadította fel, aki az ötös előteréből nem hibázott (1–0), majd Sándor György kihagyta ugyan az idény helyzetét, avagy Hegedüs Lajos bemutatta az idény védését; de amikor a 12. percben Filipe Oliveira remek passza után Gyurcsó Ádám értékesítette ziccerét (2–0), talán már Garami József is sejtette, hogy innen nem áll fel tartalékos csapata.

El sem értünk a 30. percig, máris jött az újabb hazai találat, mégpedig nem is akármilyen: a 250. bajnokiját vívó Sándor remekül futtatta Kovács Istvánt, aki jobbal gyönyörűen nyesett a jobb alsóba. 3–0!

A szünetben a remek formában lévő Kovácsot lecserélte edzője, de nem úszta meg csak ezért újabb gól nélkül az MTK: Juhász Roland fejesét szinte a gólvonalról rúgta a kapuba Nikolics Nemanja (4–0), beállítva André Alves klubcsúcsát – immáron mindketten zsinórban hat bajnokin voltak eredményesek.

Mivel teljesen eltűnt a tűz a Videoton játékából, szépíthetett volna a vendégcsapat, ám Horváth Zsolt a kapu fölé bólintotta Kanta József beadását, aztán a lécen csattant bombája, Frank Richárd pedig eltotojázta ziccerét – a másik kapu előtt meg Nikolics blokkolta a gólvonalon csapattársa, Simon Ádám fejesét.

A végeredményt végül a csereként beálló Feczesin Róbert állította be, egy szemkápráztató sarkazással: 5–0!

Bár leállt a szünet után, így is könnyedén lépett át az MTK-n a listavezető Videoton, amely immáron 12 mérkőzés, azaz április 5. óta veretlen a bajnokságban.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

KANTA: NEM VOLTUNK MÉLTÓK A „RANGADÓ” JELZŐRE

LABDARÚGÓ NB I, 5. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 22., péntek
19.00
Budapest Honvéd–Puskás Akadémia 1–0
Bognár Tamás
Augusztus 23., szombat
16.30
MVM-Paksi FC–Újpest F 0–0
Németh Ádám
18.30
Kecskeméti TE–Dunaújváros PASE 0–0
Pintér Csaba
18.30
Videoton FC–MTK Budapest 5–0
Farkas Ádám
20.30
Lombard Pápa–Győri ETO FC 0–0
Erdős József
Augusztus 24., vasárnap
16.30
Ferencváros–Nyíregyháza Spartacus (Tv: M1)
Vad II István
18.30
Pécsi MFC–Diósgyőri VTK (Tv: Sport2)
Szabó Zsolt
20.30
Debreceni VSC–Szombathelyi Haladás (Tv: Sport2)
Fábián Mihály
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 5 5 16–2 +14 15
2. MVM Paks 5 3 2 9–1 +8 11
3. Diósgyőri VTK 4 3 1 8–3 +5 10
4. MTK Budapest 5 3 2 7–8 –1 9
5. Újpest FC 5 2 3 4–2 +2 9
6. Lombard Pápa FC 5 2 2 1 5–6 –1 8
7. Ferencvárosi TC 3 2 1 4–2 +2 6
8. Budapest Honvéd 5 2 3 5–6 –1 6
9. DVSC-Teva 4 1 1 2 3–3 0 4
10. Győri ETO FC 5 1 1 3 5–7 –2 4
11. Szombathelyi Haladás 4 1 1 2 2–5 –3 4
12. Nyíregyháza Spartacus FC 4 1 1 2 2–6 –4 4
13. Pécsi MFC 4 3 1 4–8 –4 3
14. Puskás Akadémia FC 5 2 3 4–8 –4 2
15. Dunaújváros PASE 4 2 2 1–7 –6 2
16. Kecskeméti TE 5 1 4 4–9 –5 1
Legfrissebb hírek

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:28

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:56

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.07.07. 15:23

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59

Visszatér a Videoton név – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 09:22

Papp Milánt kölcsönadta a Kecskemét a Videotonnak

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 16:58

Fehérvárra igazolhat a hazatérő légiós – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.24. 18:00

Horváth Ferenc: Nem kerestek meg Fehérvárról, és ez fáj

Labdarúgó NB II
2025.06.23. 13:33
Ezek is érdekelhetik