NB I: Semmiképpen sem érdemeltünk vereséget - Kondás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.01. 23:22
Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője szerint csapata ikszes meccset játszott péntek este az MTK ellen, nem érdemelt vereséget. A Sport Tv mikrofonja előtt Garami József is értékelt – az NB I 2. fordulójának péntek esti meccsét 1–0-ra megnyerő MTK szakvezetője szerint fontos volt, hogy játékosai a hajrára visszataláltak a helyes útra.

GARAMI JÓZSEF, az MTK szakmai igazgatója: – Azt mondtam a szünetben, hogy a kilencvenedik percben rúgunk gólt, ha odateszitek magatokat. Véletlenül bejött... Az első félidőben, úgy érzem, jól játszott a csapat, bár a befejezésekkel adósak maradtunk. A beadások nem voltak jók, vagy ha mégis, akkor nem jól érkeztünk a kapu elé. A második félidőben a debreceniek fürge játékosai megmozgattak bennünket, volt egy rövid időszak, amikor úgy nézett ki, hogy akár még bajunk is lehet, de aztán a csapat visszatért a helyes útra, és a végén sikerült egy szép akcióból gólt szerezi, aminek természetesen nagyon örülünk. GARAMI JÓZSEF, az MTK szakmai igazgatója: – Azt mondtam a szünetben, hogy a kilencvenedik percben rúgunk gólt, ha odateszitek magatokat. Véletlenül bejött... Az első félidőben, úgy érzem, jól játszott a csapat, bár a befejezésekkel adósak maradtunk. A beadások nem voltak jók, vagy ha mégis, akkor nem jól érkeztünk a kapu elé. A második félidőben a debreceniek fürge játékosai megmozgattak bennünket, volt egy rövid időszak, amikor úgy nézett ki, hogy akár még bajunk is lehet, de aztán a csapat visszatért a helyes útra, és a végén sikerült egy szép akcióból gólt szerezi, aminek természetesen nagyon örülünk.

A hatpontos rajt boldoggá teszi Garami Józsefet, természetesen szeretnék hasonló tempóban folytatni, amihez – tette hozzá a tréner – a támadó szekció sérültjeinek reménybeli gyors felépülése is hozzájárulhat.

KONDÁS ELEMÉR, a DVSC-Teva vezetőedzője: – Az első félidőben az MTK-nál volt többet a labda, viszont többször is jól kontráztunk, volt is lehetőségünk. A második félidőben még többet tettünk azért, hogy nyerjünk ezen a mérkőzésen. Úgy érzem, ikszes meccs volt, amelyen semmiképpen sem érdemeltünk vereséget. De hát ilyen a futball, egy pillanatnyi kihagyás elég volt, üresen hagytuk Horváth Zsoltot, és ő ebből gólt is tudott szerezni. Az utolsó pillanatban volt egy kis dekoncentráció... A szögleteket, szabadrúgásokat pontosabban kellett volna végrehajtani, és bár most nem voltak olyan százszázalékos helyzetek, mint a korábbi mérkőzéseken, szerintem így is lehetett volna nyerni."

A kérdésre, hogy a két fordulóban szerzett egy pontot hogyan értékeli, a DVSC edzője így reagált: „Mindent a helyén kell kezelni. Lehetett volna akár ebből (a mérkőzésből) is egy pont, a nyíregyházi az nyilvánvalóan három (lehetett volna). Még van 28 mérkőzés hátra, ez sajnos elment, most a keddire (a BATE elleni BL-selejtező visszavágójára) koncentrálunk."

Legfrissebb hírek

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
4 órája

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
Tegnap, 14:32

Máté Csaba: Borbély Balázst hagyták dolgozni a Győrnél, és ennek meg is lett az eredménye

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 19:39

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:24

Az MTK 11-est hibázott, a Debrecen fontos pontokat vesztett hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 17:26

Szűcs Tamás: Higgadtan várjuk ezt a fontos bajnokit

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 11:04

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

Megyeri Balázst megműtötték, véget ért az idénye

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 17:45
Ezek is érdekelhetik