MLSZ: a klubkártya „ártalmatlan”; lehet halasztani

Vágólapra másolva!
2014.08.27. 12:14
null
A rendszert zajosan bíráló drukkerek is tájékozódtak, és időben kiváltották a kártyát az MLSZ szerint (Fotó: Veres Viktor)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége legutóbbi ülésén megerősítette korábbi döntését a klubkártya bevezetésére, ugyanakkor azoknál a kluboknál, ahol ez a stadionfejlesztés miatt indokolt, lehetőség van – a legfeljebb tavaszig történő – halasztásra.

„Bár egyes szurkolói körök kezdetben markáns ellenállást fogalmaztak meg az eszköz bevezetése kapcsán, ezzel együtt az MLSZ elnöksége örömmel vette tudomásul, hogy már a kitűzött céldátum előtt húsz nappal több mint negyvenezer kártya talált gazdára, amely az előírás mellett a klubok és a meccsre járók pozitív hozzáállásának, valamint a 2016-ig teljesen megújuló infrastruktúra folyamatos fejlesztésének köszönhető. A kártyarendszert először zajosan bíráló drukkerek közül is többen végül tájékozódtak a rendszerrel kapcsolatban, és időben kiváltották kedvenc együttesük klubkártyáját.

Az MLSZ segíti a klubokat a kapacitások bővítésében, valamint a klubokkal közösen kérik a szurkolókat, hogy ne hagyják az utolsó napokra a kártyakiváltást, továbbá az utolsó három hétre felkínálja az interneten keresztül, valamint két budapesti kiadó ponton történő kártyaigénylés lehetőségét (várhatóan szeptember 1-től).

A második szempont a közelmúltban befejezett és előttünk álló stadionépítésekkel és fejlesztésekkel kapcsolatos. Erre tekintettel, ha valamelyik klub – elsősorban a stadionépítéssel összefüggő okból, saját hibáján kívül – nem tudja a szurkolók számára is elfogadható módon, határidőben teljesíteni az előírást, akkor megfelelő indoklással kérheti a bevezetési határidő meghosszabbítását, legfeljebb a tavaszi szezon kezdetéig. Ugyanakkor a tavaszi szezonra az elnökség szigorú szankciókat helyez kilátásba, ha valamely klub nem felel meg az előírásoknak” – olvasható az mlsz.hu-n.

Legfrissebb hírek

Pécsi Ármin kenterbe veri az NB I kapusait – íme, a mögöttünk hagyott idény egyéni legjei

Labdarúgó NB I
2 órája

Válogatott: mind a harmincezer bérlet gazdára talált

Magyar válogatott
20 órája

Kerkez: 90 perc a Premier League-ben olyan, mint máshol 230

Légiósok
2025.05.28. 22:38

Kiss Lászlóné 80-szoros válogatott labdarúgó 75 éves

Magyar válogatott
2025.05.28. 12:28

MLSZ: kiszabták az eltiltásokat a Fehérvár–DVSC meccset záró balhé miatt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:56

MLSZ: a Mosonmagyaróvár a Tiszakécskével, a Nagykanizsa a Karcaggal játszik a NB II-ért

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 11:43

Szorít a határidő – milliárdokat bukhatnak a csapatok, ha nem követik az MLSZ ösztönzőrendszerét

Labdarúgó NB I
2025.05.21. 18:35

U21-es válogatott: először együtt a keretben Yaakobishviliék

Magyar válogatott
2025.05.21. 17:18
Ezek is érdekelhetik