FTC: Bevehetetlen erőd legyen az új stadion! - Mateos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.26. 11:51
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros spanyol védője, David Mateos a klub honlapjának adott interjújában elmondta, bevehetetlen erőddé varázsolnák az új stadiont.

Mint ismert, a zöld-fehérek 3–1-re legyőzték a Nyíregyházát az első tétmérkőzésen az új arénában.

„Mindig is fontos és jó érzés győzelemmel kezdeni a bajnokságot hazai környezetben, az pedig tovább fokozza az élményt, hogy mindezt egy vadonatúj, impozáns stadionban tehettük meg. Ez csak az első három pont volt, amit begyűjtöttünk az új stadionban, de azért dolgozunk, hogy ez a létesítmény egy bevehetetlen erőd legyen, és a lehető legtöbb pontot itthon tartsuk” – mondta a fradi.hu-nak Mateos, aki egy büntetővel is kivette a részét a sikerből.

„Éreztem magamban kellő magabiztosságot a tizenegyes értékesítéséhez. Külön öröm, hogy akkor szereztem gólt, amikor a családom, a fiam és a testvérem is a lelátón volt. Számomra nagy büszkeség, hogy ily módon is hozzájárulhattam a csapat sikeréhez” – tette hozzá a spanyol védő, majd kitért a Dunaújváros elleni szerdai összecsapásra is.

„Mi nem foglalkozunk azzal, hogy ilyen rövid időn belül újra pályára kell lépnünk. Nem árt, ha hozzászokunk ehhez a ritmushoz. Profi labdarúgók vagyunk, még többet kell nyújtanunk, az pedig nem is lehet kérdés, hogy a Dunaújváros ellen is nyernünk kell. Nincs megállás, újabb három ponttal már a dobogón lennénk, úgyhogy roppant fontos, hogy öt napon belül két találkozón is győzzünk” – zárta mondandóját a korábbi Real Madrid-játékos.Mint ismert, a zöld-fehérek 3–1-re legyőzték a Nyíregyházát az első tétmérkőzésen az új arénában.

„Mindig is fontos és jó érzés győzelemmel kezdeni a bajnokságot hazai környezetben, az pedig tovább fokozza az élményt, hogy mindezt egy vadonatúj, impozáns stadionban tehettük meg. Ez csak az első három pont volt, amit begyűjtöttünk az új stadionban, de azért dolgozunk, hogy ez a létesítmény egy bevehetetlen erőd legyen, és a lehető legtöbb pontot itthon tartsuk” – mondta a fradi.hu-nak Mateos, aki egy büntetővel is kivette a részét a sikerből.

„Éreztem magamban kellő magabiztosságot a tizenegyes értékesítéséhez. Külön öröm, hogy akkor szereztem gólt, amikor a családom, a fiam és a testvérem is a lelátón volt. Számomra nagy büszkeség, hogy ily módon is hozzájárulhattam a csapat sikeréhez” – tette hozzá a spanyol védő, majd kitért a Dunaújváros elleni szerdai összecsapásra is.

„Mi nem foglalkozunk azzal, hogy ilyen rövid időn belül újra pályára kell lépnünk. Nem árt, ha hozzászokunk ehhez a ritmushoz. Profi labdarúgók vagyunk, még többet kell nyújtanunk, az pedig nem is lehet kérdés, hogy a Dunaújváros ellen is nyernünk kell. Nincs megállás, újabb három ponttal már a dobogón lennénk, úgyhogy roppant fontos, hogy öt napon belül két találkozón is győzzünk” – zárta mondandóját a korábbi Real Madrid-játékos.

Legfrissebb hírek

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
21 órája

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:03

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

Kézilabda: az Alba Fehérvár továbbjutott a Magyar Kupában

Kézilabda
2025.11.07. 21:12

Gólzáporos meccsen győzött a Dunaújváros a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.11.07. 20:39

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

Robbie Keane: Nem foglalkozom a pletykákkal, jól érzem magam a Ferencvárosnál

Európa-liga
2025.11.06. 23:50
Ezek is érdekelhetik