Újváros: kirúgták a sportorvosit hamisító munkatársat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.05. 19:10
A Dunaújváros igazolásokért felelős technikai munkatársa próbálta meghamisítani Rowen Muscat orvosi engedélyét a Videoton elleni bajnoki előtt – ez derül ki a klub szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményéből. A munkatársat kirúgták. Alább a közleményt változtatás nélkül olvashatja.

„A Videoton elleni mérkőzést megelőzően sajnálattal vettük tudomásul, hogy Rowen Muscat játékosunk orvosi engedély hiányában nem léphet pályára. A megdöbbenés másnap érte klubigazgatónkat, amikor az igazolásokért felelős technikai munkatárs megkereste, és elmondta neki, hogy a vezetőség és a csapat tudta nélkül, saját döntése alapján megmanipulálta az engedélyt. Klubigazgatónk azonnal kérte az MLSZ-t, hogy a hamisítást elkövetőnek szüntesse meg regisztrációs kártyáját, valamint munkaviszonyát azonnali hatállyal felbontottuk. A tény azonban az, hogy az MLSZ fegyelmi bizottsága a Dunaújvárost hamisított sportorvosi engedély felhasználásának kísérlete miatt 500 000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte” – olvasható a Dunaújváros közleményében.

Mint ismert, a mai fegyelmi határozat alapján a Dunaújvárost hamisított sportorvosi engedély felhasználásának kísérlete miatt 500 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

„Mezey György megmentett engem és a gyerekeimet” – vallja a brazil csatár

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 11:31

Szurkolók, barátok, volt játékosok, kollégák emlékeztek gyertyagyújtással Mezey Györgyre

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:28
Ezek is érdekelhetik