Dunaújváros: Ez a négyes sokra hivatott - Orosz Márk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.09. 11:52
A labdarúgó NB I-ben szereplő Dunaújváros PASE új támadója, Orosz Márk szerint a Böőr Zoltán, Milan Perics, Zsótér Donát, Orosz Márk alkotta támadónégyes sokra hivatott.

„Bár csak pár napja vagyok Dunaújvárosban, a benyomásaim nagyon pozitívak – mondta Orosz a dpase.hu-nak. – Itthon több csapatban, valamint Olaszországban is játszottam, így sokféle mentalitással, játékfelfogással ismerkedtem meg. Olaszországi tartózkodásom arra is kitűnő volt, hogy sikerült megtanulnom a nyelvet. Szép emlékek kötnek minden volt csapatomoz, így jó visszaemlékezni életem azon szakaszaira. Az FTC-nél egy év alatt húsz mérkőzésen léptem pályára, de sajnos közbejött egy sérülés, így utána már nem kaptam lehetőséget. Pápán is nagyon jól éreztem magam, hiszen a döcögős első pár mérkőzést követően minden úgy sikerült, ahogyan azt a csapattal elterveztük.” Orosz a dpase.hu-nak. – Itthon több csapatban, valamint Olaszországban is játszottam, így sokféle mentalitással, játékfelfogással ismerkedtem meg. Olaszországi tartózkodásom arra is kitűnő volt, hogy sikerült megtanulnom a nyelvet. Szép emlékek kötnek minden volt csapatomoz, így jó visszaemlékezni életem azon szakaszaira. Az FTC-nél egy év alatt húsz mérkőzésen léptem pályára, de sajnos közbejött egy sérülés, így utána már nem kaptam lehetőséget. Pápán is nagyon jól éreztem magam, hiszen a döcögős első pár mérkőzést követően minden úgy sikerült, ahogyan azt a csapattal elterveztük.”

„Életem legnagyobb megtiszteltetése az volt, amikor Pintér Attila szövetségi kapitány behívott a felnőtt válogatott keretébe, ami az addigi munkám elismerése volt. Most azonban újra bizonyítani szeretnék, és hozzásegíteni klubomat, a Dunaújvárost ahhoz, hogy teljesüljenek azok a célok, amelyeket a szakvezetőség kitűzött. Mivel csatár vagyok, nagyon motivál, hogy minél több gólt szerezzek. Ha szerepet kapok a következő mérkőzésen, amelynek érdekessége, hogy volt csapatommal, a Pápával játszunk, be szeretném bizonyítani, hogy számíthat rám a Dunaújváros együttese. Kiváló partnereim vannak most, és úgy érzem, hogy a Böőr, Perics, Zsótér, Orosz négyes sokra hivatott.”

A korábbi hírekkel ellentétben Orosz mégsem csak kölcsönben lehet a dunaújvárosiaké. A klub honlapja ugyanis azt írta: „gólerős támadót igazoltunk”, valamint hogy kétéves megállapodást kötött a klubbal a játékos.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DUNAÚJVÁROSNÁL
Érkezők: Dino Gavric (horvát, Enoszisz Paralimni – Ciprus), Hangya Szilveszter (MTK – kölcsönbe), Rowen Muscat (máltai, Birkirkara – Málta), Nagy Gergely (Győri ETO), Orosz Márk (FTC), Bruno Pascua (spanyol, Gimnástica de Torrelavega – Spanyolország), Milan Perics (szerb, Videoton – kölcsönbe), Szekeres Adrián (Videoton – kölcsönbe), Zsótér Donát (Videoton – kölcsönbe)
Távozott/távozhat: Ellis Samuel Ato (ghánai, ?), Bartus Balázs (Dabas), Goran Beleuc (szerb, ?), David Perovics (szerb, Dorog), Szauter István (?), Urbán Gábor (Hoffstetten-Grünau – Ausztria)
Kiszemeltek: Dominik Fotyik (szlovákiai, Mezőkövesd), Papp Máté (Videoton), José Picón (spanyol – Cartagena, Spanyolország)
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Batik Bence (MTK – kölcsönből vissza), Bosnjak Predrag (Haladás), Emir Dilaver (osztrák, Austria Wien – Ausztria), Gera Zoltán (szabadon igazolható, legutóbb West Bromwich Albion – Anglia), Tomislav Havojic (horvát, NK Istra 1961 Pula – Horvátország), Stjepan Kukuruzovic (svájci-horvát, FC Zürich – Svájc), Benjamin Lauth (német, 1860 München – Németország),Nagy Dániel (VfL Osnabrück – Németország), Michal Nalepa (lengyel, Wisla Kraków – Lengyelország), Orosz Márk (Lombard Pápa – kölcsönből vissza), Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen, kölcsönbe – Németország), Tarczy Pál (Soroksár)
Távozott/távozhat: Muhamed Besic (bosnyák, Everton – Anglia), Csilus Tamás (Lombard Pápa – kölcsönbe), Ulysse Diallo (mali, Arouca – Portugália), Gál Szabolcs (Lombard Pápa?), Hidvégi Sándor (MTK – kölcsönbe), Julian Jenner (holland, ?), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, DVSC), Józsi György (Vasas?), Kunsági Roland (Mezőkövesd – kölcsönbe), Kurucz Péter (Soroksár – kölcsönbe), Laczkó Zsolt (?), Leonardo (brazil, 1860 München – Németország), Mark Otten (holland, visszavonul?), Orosz Márk (Dunaújváros), Péter Antal (Soroksár – kölcsönbe), Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – német, kölcsönből vissza), Jack Tuijp (holland, ?), Arsenio Valpoort (holland, RKC Waalwijk – Hollandia)

 

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Többek között azért kapom a fizetésemet, hogy megtaláljam az ellenfél gyenge pontjait

Európa-liga
8 órája

Zachariassen szerint már a szünet előtt is jobb volt a Fradi

Európa-liga
10 órája

Hátrányból felállva, Salzburgban tett hatalmas lépést a továbbjutás irányába a Ferencváros

Európa-liga
10 órája

Így fordított a Ferencváros Salzburgban – VIDEÓK

Európa-liga
11 órája

Vannak ferencvárosi szurkolók, akik eljutottak a salzburgi stadionba

Európa-liga
12 órája

Dibusz visszatér, Varga és Yusuf rohamoz elöl – kezdőcsapatok

Európa-liga
13 órája

Visszafordították a határon a Fradi-drukkerek különvonatát, a klub közleményben tiltakozik

Európa-liga
14 órája

Ahonnan Szoboszlai Dominik és Erling Haaland is érkezett – a Salzburg akadémiáján jártunk

Európa-liga
16 órája
Ezek is érdekelhetik