Szuperkupa: Jó, hogy nem mi indulunk az El-ben - Vignjevics

Vágólapra másolva!
2014.07.11. 23:24
Miután az Újpest tizenegyesekkel legyőzte a DVSC-Tevát a Szuperkupában, Nebojsa Vignjevics, a lila-fehérek vezetőedzője elmondta, az ország legjobb csapatát győzték le, illetve sok sikert kívánt a debreceniek BL-szerepléséhez. Kondás Elemér szerint megérdemelten nyert az Újpest.

„A vége igazi kupadöntőre emlékeztetett – kezdte meccs utáni sajtótájékoztatóját Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője a tizenegyespárbajra utalva. – Az első félidőben nem forogtak veszélyben a kapuk, a másodikban már azért itt is, ott is akadtak helyzetek. A tizenegyespárbaj pedig az idegek harca. Az nyer, aki jobban tud koncentrálni, jobban ki tudja zárni a külső tényezőket. Ebben ma az Újpest jobb volt, megérdemelten nyert. A mérkőzés szolgálta a felkészülésünket, bár az, hogy Kulcsár, Bouadla és Máté is megsérült, nem olyan jó.Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője a tizenegyespárbajra utalva. – Az első félidőben nem forogtak veszélyben a kapuk, a másodikban már azért itt is, ott is akadtak helyzetek. A tizenegyespárbaj pedig az idegek harca. Az nyer, aki jobban tud koncentrálni, jobban ki tudja zárni a külső tényezőket. Ebben ma az Újpest jobb volt, megérdemelten nyert. A mérkőzés szolgálta a felkészülésünket, bár az, hogy Kulcsár, Bouadla és Máté is megsérült, nem olyan jó.

Tervezünk még igazolásokat, főként a belső védő és a bal oldali támadó posztjára szeretnénk igazolni. Nem mondom, hogy idény eleji lenne a formánk. Szerintem kissé óvatosabban fociztunk, mert kedden már nemzetközi mérkőzés vár ránk. Ettől függetlenül meg lehetett volna nyerni ezt a találkozót.”

„Köszönöm a gratulációkat – így Nebojsa Vignjevics, a Szuperkupa-győztes Újpest vezetőedzője. – Nehéz meccs volt, de nagyon jó érzés megnyerni egy kupát. Különösen, ha Magyarország legjobb csapata ellen tesszük. A Debrecen többre hivatott, sok sikert kívánok neki a nemzetközi porondon. Gratulálok a játékosaimnak, mert annak ellenére, hogy még nem állunk készen, kilencven percen át jól futballoztunk egy erős együttes ellen.

A mérkőzésen kiegyenlített volt, talán mi kicsit jobbak voltunk. Számunkra jó, hogy nem kell a nemzetközi kupában indulnunk, mert sok volt a játékosmozgás a nyáron, és nincs még kész a keret. Jobb, hogy az építkezésben előrébb tartó DVTK szerepelhet az El-ben. Egy győzelem után még nem mondhatjuk, hogy minden tökéletes. Új, minőségi játékosokra van szükségünk ahhoz, hogy a bajnokságban is kiemelkedőt alkossunk.

”Különös újpesti módszer - „Az edző bezavart minket, nem lőhettünk 11-est"

Legfrissebb hírek

A Csíkszereda megegyezett Ferenczi János szerződtetéséről – NS-infó

Minden más foci
17 órája

ETO: csütörtökön orvosi vizsgáltra érkezik a DVSC-től távozó játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
22 órája

Szűcs Tamás: A következő idényben ennél többet kell nyújtanunk

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 19:00

DVSC: nyolc játékostól elköszöntek, bár az egyikük még visszatérhet

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 09:07

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 19:41

Sergio Navarro lett a DVSC új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 18:23

Ma érkezik Magyarországra a DVSC spanyol vezetőedzője – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 13:38

Távozik a DVSC labdarúgócsapatának nemzetközi igazgatója

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 10:28
Ezek is érdekelhetik