PMFC: Vermesnek még idő kell, Pölöskeyvel közel az egyezség

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.06. 11:03
A PMFC labdarúgócsapata tegnap este tért haza az ausztriai edzőtáborból. Az összetartáson két labdarúgó is részt vett, akit jelenleg nem köt élő szerződés a klubhoz – Pölöskey Péter és Vermes Krisztián jövőjéről Győri János ügyvezetőnél érdeklődtünk.

„Pölöskey Péter ügyében úgy érzem, jó úton haladnak a tárgyalások, közel állunk a megegyezéshez, ő ezért is vehetett részt az ausztriai edzőtáborban. Vele és klubjával, a Debrecennel is tárgyalunk, elsősorban újabb kölcsönszerződésről lehet szó, de még az sem zárható ki, hogy végleg hozzánk kerül” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online érdeklődésére Győri János, a PMFC ügyvezetője.

A pécsiek másodedzője, Kulcsár Árpád a Dunántúli Naplónak beszélt Vermes Krisztiánról.

„Nem véletlenül volt válogatott védő és az Újpest csapatkapitánya. Jó futballista, de kell még neki egy kis idő, hogy utolérje magát. Egyelőre ugyanis látszik rajta, hogy régen játszott végig tétmeccset” – mondta az edző.

Győri János kérdésünkre a védővel kapcsolatban megjegyezte, hogy Véber György vezetőedzővel, illetve a szakmai stábbal holnap fogják kiértékelni az edzőtábor tapasztalatait, ezt követően születhet döntés Vermes jövőjéről. Ugyanakkor az már korábban eldőlt, hogy a legutóbb Kozármislenyben szereplő, a lehetséges érkezők között szóba kerülő Fitos Lászlót nem szerződtetik a pécsiek, ő az edzőtáborba sem utazott el.

A PMFC keddtől szombatig edzőtáborozott Ausztriában, ez idő alatt két meccset vívott, előbb 2–2-es döntetlent játszott az osztrák másodosztályú LASK Linzcel, szombaton viszont 2–0-ra kikapott az élvonalbeli Riedtől.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Heffler Norbert (Paksi FC, legutóbb Sopron), Holczer Ádám (Kozármisleny – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Bailo Dávid (ZTE), Fodor Ferenc (Nyíregyháza), Fröhlich Roland (Dunaújváros?), Koller Krisztián (Nyíregyháza), Pölöskey Péter (DVSC – kölcsönből vissza), Milan Perics (szerb, Videoton – kölcsönből vissza), Steer Bence (?), Városi Viktor (Haladás), Zsdrál Miroszláv (?)
Kiszemeltek: Pölöskey Péter (DVSC), Vermes Krisztián (szabadon igazolható, legutóbb Mezőkövesd)
A PÉCSI MFC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 25.
Edzőtábor: Ausztria (Bad Leonfelden), július 1–5.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 28.: MVM Paks–PMFC 1–0
Július 2., Ottensheim: LASK Linz (osztrák II.)–PMFC 2–2 (Balogh B., Wittrédi – 11-esből)
Július 5., Ried: SV Ried (osztrák)–PMFC 2–0
Július 9., a helyszín még kérdéses: PMFC–Kozármisleny
Július 12., a helyszín még kérdéses: PMFC–Kaposvári Rákóczi

 

 

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
34 perce

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
1 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
6 órája

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik