PMFC: lejárt a szerződése, de újból aláírt a pécsiekhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.16. 12:35
A labdarúgó NB I-ben szereplő PMFC hivatalosan bejelentette Fröhlich Roland szerződtetését.



Mint ismert,
Fröhlich az előző idényben is a pécsieket erősítette, ám a szezon végén lejárt a szerződése, s úgy volt, hogy az újonc Dunaújvároshoz kerül. Fröhlich végül azonban mégis visszatért Pécsre, s kétéves megállapodást kötött a klubbal. A vasárnapi, Pandurii elleni felkészülési mérkőzésen csereként már pályára is lépett Véber György csapatában.

Mint ismert,
Fröhlich az előző idényben is a pécsieket erősítette, ám a szezon végén lejárt a szerződése, s úgy volt, hogy az újonc Dunaújvároshoz kerül. Fröhlich végül azonban mégis visszatért Pécsre, s kétéves megállapodást kötött a klubbal. A vasárnapi, Pandurii elleni felkészülési mérkőzésen csereként már pályára is lépett Véber György csapatában.

„Jó érzéssel írtam alá, hiszen otthonomként tekintek Pécsre, szeretek a klubnál lenni. Nem szakadtam el teljesen a PMFC-től, folyamatosan kerülgettük egymást, pár napja pedig Győri János ügyvezető sokadik hívása után sikerült megegyeznünk mindenről a szerződésemmel kapcsolatban. A felkészüléssel nem vagyok elmaradva, hol egyedül, hol alacsonyabb osztályú együttesekkel készültem. Jó erőben érzem magam és nagyon várom az új szezont. Nagyjából együtt maradt a tavalyi csapat gerince, ezért szerintem a ránk jellemző szép játékot idén is állandósítani tudjuk. Ugyanakkor nagyon szeretnék végre egy eredményes és sérülésmentes szezont magamnak” – idézi a pmfc.hu Fröhlich Rolandot.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Fröhlich Roland (lejárt szerződés után újra aláírt), Heffler Norbert (Paksi FC, legutóbb Sopron), Holczer Ádám (Kozármisleny– kölcsönből vissza), Pölöskey Péter (DVSC – kölcsön után végleg),
Távozott/távozhat: Bailo Dávid (ZTE), Fodor Ferenc (Nyíregyháza), Koller Krisztián (Nyíregyháza), Milan Perics (szerb, Videoton – kölcsönből vissza), Steer Bence (?), Városi Viktor (Haladás), Zsdrál Miroszláv (Kaposvár)
Kiszemeltek: Davor Bratic (horvát, Kastrioti – Albánia, próbajáték), Lázok János (Paks), Simon Attila (Paks), Sós Bence (DVSC), Vermes Krisztián (szabadon igazolható, legutóbb Mezőkövesd)

 

Legfrissebb hírek

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 09:43

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Honvéd: kedden csatlakozhat a csapathoz az új csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB II
2025.02.17. 15:27
Ezek is érdekelhetik