NB I: Mátyus sötétben tapogatózott; Carrillo filozófiája

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.26. 22:21
A Videoton–Lombard Pápa (3–0) NB I-es labdarúgómeccset követően a két csapat vezetőedzője, a fehérváriakat irányító Joan Carillo és a vendégek szakvezetője, Mátyus János a Videoton hivatalos honlapjának nyilatkozott.

„Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült győzelemmel debütálnom a Vidi kispadján vezetőedzőként. Nagyon jó csapatunk van, és minden játékosom nagyon motivált. Ugyanezen az úton kell tovább haladnunk, és ugyanígy kell játszanunk jövő héten a Dunaújváros ellen is – nyilatkozta a vidi.hu-nak a Videoton vezetőedzője, Joan Carrillo, aki kitért a filozófiájára, illetve egyetértett játékosával, Juhász Rolanddal abban, hogy jó úton járnak. – Egy szervezetten védekező Pápa látogatott hozzánk, ennek ellenére már a mérkőzés elején volt három nagy helyzetünk, ebből kétszer a lécen csattant a labda. Aztán a szünet előtt jött a kiállítás, de a félidőben sikerült rendeznünk a sorainkat. Az alapvető filozófiánk megvalósult, hiszen körülbelül 65 százalékban birtokoltuk a labdát. Ezen az úton kell tovább haladnunk."Joan Carrillo, aki kitért a filozófiájára, illetve egyetértett játékosával, Juhász Rolanddal abban, hogy jó úton járnak. – Egy szervezetten védekező Pápa látogatott hozzánk, ennek ellenére már a mérkőzés elején volt három nagy helyzetünk, ebből kétszer a lécen csattant a labda. Aztán a szünet előtt jött a kiállítás, de a félidőben sikerült rendeznünk a sorainkat. Az alapvető filozófiánk megvalósult, hiszen körülbelül 65 százalékban birtokoltuk a labdát. Ezen az úton kell tovább haladnunk."

„Első élvonalbeli meccsem volt vezetőedzőként. Kicsit sötétben tapogatóztam, nem tudtam, mire lesz képes a csapatom. Sok játékos távozott a keretből, és tizennégy új labdarúgó érkezett Pápára. Ellenfelünk ma jobb volt nálunk, meghajtom a fejem a Vidi előtt, és sok sikert kívánok a fehérvári csapatnak" – értékelt a vesztes Lombard Pápa vezetőedzője, Mátyus János.

Legfrissebb hírek

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
23 órája

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59

Visszatér a Videoton név – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 09:22

Papp Milánt kölcsönadta a Kecskemét a Videotonnak

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 16:58

Fehérvárra igazolhat a hazatérő légiós – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.24. 18:00

Horváth Ferenc: Nem kerestek meg Fehérvárról, és ez fáj

Labdarúgó NB II
2025.06.23. 13:33

Kiderült, milyen néven indulhat az NB II-ben a Fehérvár

Labdarúgó NB II
2025.06.21. 13:12

Online premier! Tekintse meg a Nemzeti Sport filmjét az UEFA-kupa-döntős Videotonról!

Minden más foci
2025.06.17. 17:37
Ezek is érdekelhetik