MTK: Hrepka Ádámmal szóban már megegyeztek a vezetők

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.06. 10:04
Hrepka Ádám tegnap gólt szerzett az MTK FK Pohronie ellen 4–1-re megnyert felkészülési meccsén. A Haladást elhagyó csatár a lefújást követően már a jövőjéről nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

„Kölcsönösen nem ragaszkodtunk egymáshoz – mondta Hrepka Ádám a Szombathelyről való távozás okairól, de hozzátette, nem akar a múlttal foglalkozni. – Most úgy tűnik, visszatérek az MTK-hoz, szóban megegyeztünk, ha minden igaz, a jövő héten aláírhatjuk a papírokat. Az MTK-ban mindig is jó volt futballozni: egyfelől technikás játékosok szerepelnek itt, megvan a csapat állandó stílusa, és a sokpasszos futball kedvez a támadóknak. Másfelől ez nyugodt, csendes klub, a szakmai stáb és a vezetőség hosszú évek óta az állandóságot képviseli, aki játszott már itt, tudja, mire számíthat, és aki ismeri a közeget, szívesen tér vissza ide.”

A futballista elmondta: pontosan tudja, hogy nem lesz könnyű dolga, ha be akar kerülni a kezdőcsapata, hiszen a jelenleg sérült, és a csípőjével operált Torghelle Sándor az első számú jelölt a befejező csatár szerepkörére.

„A támadó középpályások, a szélsők között is vannak minőségi játékosok, de kész vagyok megharcolni azért, hogy játsszak – mondta Hrepka Ádám. – Az egyáltalán nem baj, ha Garami Józsefnek van választási lehetősége, és az sem, ha a játékosoknak küzdeniük kell azért, hogy lehetőséget kapjanak.”

Hrepka Ádám szerint két felkészülési mérkőzésből hiba lenne messzemenő következtetéseket levonni, harminc gólt is rúghat ilyenkor az ember, aztán a bajnokságban nem találja el a kaput. Szerinte kimondottan erős csapat formálódik a Hungária körúton.

„Semmivel sem gyengébb képességű ez a keret, mint azoké a csapatoké, amelyeket a szurkolók az élmezőnybe várnak – mondta Hrepka Ádám. – Nem a bajnoki címről beszélek, de jó együttes lesz az MTK, efelől nincsenek kétségeim.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Batizi-Pócsi Balázs (Tatabánya – kölcsönből vissza), Deutsch Bence (SZTK – kölcsönből vissza), Halmai Ramon (Haladás), Hrepka Ádám (Haladás), Sipos Bence (SZTK – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Batik Bence (Ferencváros – kölcsönből vissza), Eppel Márton (MVM-Paks – kölcsönből vissza), Fejes András (Videoton – kölcsönből vissza)
Kiszemeltek:
Legfrissebb hírek

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
17 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
19 órája

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
Tegnap, 9:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 14:33

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:00
Ezek is érdekelhetik