KTE: sikerült megegyezni a lejárt szerződésű védővel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.04. 12:53
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméti TE-Phoenix Mecano meghosszabbította Varga Róbert szerződését.

A kecskeméti klub hivatalos honlapján bejelentette, hogy a belső védőként bevethető Varga 2+1 éves szerződést írt alá. Mint ismert, a korábban a Győri ETO-ban, a ZTE-ben, a Videotonban és a DVSC-ben is megfordult 27 éves játékos előző megállapodása június végén lejárt, ám sikerült megegyeznie a KTE-vel a jövőt illetően.

„Nagyon jól érzem magam Kecskeméten. Szeretem a várost, kedvelem a csapattársaimat, jó érzéssel tölt el, hogy bízik bennem az edzőm. Ezek voltak a legfontosabb szempontok, amik miatt a maradás mellett döntöttem” – idézi a kecskemetite.hu Varga Róbertet.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KTE-PHOENIX MECANÓNÁL
Érkezők: Henri Eninful (togói, Újpest – kölcsön után végleg), Novák Csanád (Győri ETO), Tölgyesi Viktor (Békéscsaba – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Bebeto (szenegáli, Lugano – Svájc, kölcsönből vissza?), Burics András (DVSC – kölcsönből vissza), Eliomar Correia (brazil, Partizan Beograd – Szerbia, kölcsönből vissza), Forró Gyula (?), Nagy Patrik (?), Pekár László (?), Vukasin Polekszics (montenegrói, DVSC – kölcsönből vissza?), Póti Krisztián (Nyíregyháza?), Simon András (Győri ETO – kölcsönből vissza?), Szécsi Márk (DVSC – kölcsönből vissza, onnan Nyíregyháza), Brahima Touré (elefántcsontparti, Lugano – Svájc, kölcsönből vissza?)
Kiszemeltek: Bebeto (szenegáli, Lugano – Svájc),Kovács Ádám (DVSC), Kuti Krisztián (DVSC, legutóbb Létavértes), Sztojan Pilpovics (szerb, OFK Beograd – Szerbia), Vukasin Polekszics (montenegrói, DVSC), Polyák Kristóf (Bp. Honvéd), Pölöskey Péter (DVSC, legutóbb kölcsönben PMFC)

Legfrissebb hírek

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
12 órája

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
15 órája

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
16 órája

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

A Viktoria Plzentől jött a Fradi első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 17:12

Kecskemét: a légiósok és a kölcsönjátékosok távoznak – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 12:22

Nem hosszabbít, hazatér a 20-szoros magyar válogatott támadó

Légiósok
2025.05.27. 11:20
Ezek is érdekelhetik