FTC: Pavlovic újabb egy évet marad a csapatnál

Vágólapra másolva!
2014.07.16. 13:42
null
Mateo Pavlovicot újabb egy évre kölcsönvette a Ferencváros (Fotó: Földi Imre)
A Werder Bremen labdarúgócsapata újabb egy évre kölcsönadja védőjét, Mateo Pavlovicot a Ferencvárosnak. Erről először a német klub hivatalos honlapja számolt be, majd a Fradi is megerősítette.

 

Mateo Pavlovic a tavaszt kölcsönben a Ferencvárosnál töltötte, de miután a kölcsönszerződése lejárt, vissza kellett térnie a Werder Bremenhez. A hórihorgas horvát védővel pedig elégedettek voltak a Fradinál, ám nem volt pénz a végleges megvételére.

Pavlovicot ugyanis nem akarta ismét kölcsönadni a német klub, ám nem volt érte jelentkező, ezután döntöttek úgy, hogy mégis újra kölcsönadják Magyarországra.

A 196 centiméter magas horvát futballistát egyébként 2016 nyaráig köti szerződés a Werder Bremenhez.

A játékos érkezését a Ferencváros is megerősítette, hozzátéve, hogy a kölcsömegállapodás lejártát követően a klubnak opciós joga lesz a megvételére.

„Nagyon boldog vagyok, hiszen egy évig újra a Ferencvárost erősíthetem – mondta az aláírást követően Pavlovic a fradi.hu-nak. – Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek a klubban, aki segítette, hogy továbbra is itt játszhassak. Megszerettem a csapatot, a klubot, a szurkolókat, mindenképpen maradni akartam. Az a célom, hogy minél jobb eredményhez segítsem hozzá a Fradit az Európa-ligában és a bajnokságban is. Ami a Rijekát illeti, természetesen ismerem a honfitársaimat, s azt gondolom, hogy nagyon erős, egységes gárdát alkotnak. Vannak kiváló labdarúgóik, de a legfőbb erejük az, hogy csapatként tudnak együttműködni. Ha mi is egységesek leszünk, akkor lesz esélyünk a továbbjutásra.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Batik Bence (MTK – kölcsönből vissza), Bosnjak Predrag (Haladás), Emir Dilaver (osztrák, Austria Wien – Ausztria), Gera Zoltán (szabadon igazolható, legutóbb West Bromwich Albion – Anglia), Tomislav Havojic (horvát, NK Istra 1961 Pula – Horvátország), Stjepan Kukuruzovic (svájci-horvát, FC Zürich – Svájc), Benjamin Lauth (német, 1860 München – Németország),Nagy Dániel (Osnabrück – Németország), Michal Nalepa (lengyel, Wisla Kraków – Lengyelország), Orosz Márk (Lombard Pápa – kölcsönből vissza), Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen, kölcsönbe – Németország)
Távozott/távozhat: Csilus Tamás (Lombard Pápa?), Ulysse Diallo (mali, Arouca – Portugália), Gál Szabolcs (Lombard Pápa?), Józsi György (Vasas?), Julian Jenner (holland, ?), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, DVSC), Laczkó Zsolt (?), Leonardo (brazil, ?), Mark Otten (holland, visszavonul?), Jack Tuijp (holland, ?), Arsenio Valpoort (holland, RKC Waalwijk – Hollandia), Muhamed Besic (bosnyák, ?), Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – német, kölcsönből vissza)

 

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
2 órája

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
3 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
11 órája

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
12 órája

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
15 órája

A harmadosztályba adta kölcsön nyári szerzeményét az NB I újonca

Labdarúgó NB I
18 órája

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 órája

„Nem fáradt, inkább izgatott a csapat” – Gabi Kanikovszki a Qarabag elleni BL-párharc előtt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:46
Ezek is érdekelhetik