Felkészülés: Csirszki betalált, a DVTK döntetlent játszott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.05. 12:51
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr 1–1-es döntetlent játszott a Tatran Presovval hazai pályán felkészülési mérkőzésen.

A vendégek villámgyorsan vezetést szereztek, miután Solymosi Péter már a harmadik percben tizenegyest ítélt az eperjesi együttes javára.

A 63. percben aztán Csirszki Martin egyenlített, miután jó labdát kapott a próbajátékon szereplő Takács Tamástól.

„Nagyon hasznos mérkőzést játszottunk ma, amely megmutatta, hogy a csütörtökön pályára lépőkön túl kire számíthatunk még. Hrvoje Barisic játéka nem győzött meg, rá nem számítunk, ugyanakkor nagyon örülök neki, hogy Csirszki Martin ismét azon az úton jár, ahol a sérülése előtt" – mondta Tomiszlav Szivics a dvtk.eu-nak a meccs után.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVTK–Tatran Presov (Eperjes, szlovák II.) 1–1 (0–1)
Diósgyőri Stadion. V: Solymosi Péter
DVTK: Antal – Eperjesi, Vági, Debreceni, Németh M. – Marjanovic, Egerszegi – Barisic (Szabó B., 54.), Bori, Csirszki – Takács T. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics.
G: Csirszki (63.), ill. Lesko (3.)
Forrás: dvtk.eu

Legfrissebb hírek

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
5 órája

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01

A DVTK kivásárolja szerződéséből a Nyíregyháza középpályását – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 14:39

Yohan Croizet-t szerződtette a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 10:10

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

Szabó István: Nem futballoztak le bennünket, hanem taktikai hibákat követtünk el

Labdarúgó NB I
2025.08.24. 07:23

A végére kinyílt az olló – győzött a DVTK Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2025.08.23. 22:11
Ezek is érdekelhetik