Felkészülés: a Csákvártól kikapott, a Vasast megverte az MTK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.12. 13:45
Az MTK ma délelőtt két NB II-es csapat ellen játszott felkészülési meccset Agárdon. A Csákvártól sima, 4–1-es vereséget szenvedett, a Vasast viszont 5–2-re legyőzte.

„A fővárosi kék-fehérek vegyes csapata ellen több új fiú is pályára lépett színeinkben – tudósít az MTK mai első meccséről a Csákvári TK hivatalos honlapja. – Ezúttal a Diósgyőrről visszatért Gelei Vince őrizte az NB II-es csapat kapuját, a kezdőben kapott helyet a Sopronból érkezett Nyilasi Bálint, a legutóbb Tatabányán szereplő Bakos Szabolcs és a Puskás Akadémiától kölcsönkapott Gajdos Zsolt is. A második félidőben a csákvári születésű, de Felcsúton nevelkedett Pintér Bence, valamint az újpesti Wild Tamás is lehetőséget kapott Bognár György vezetőedzőtől. Ugyanakkor négy játékosunk is kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódik: a kéztöréséből felépült Molnár Csaba már edz, Szabó Balázsnak a nyaka húzódott meg a Dunaújváros ellen, Sötét Dávid húzódással bajlódik, míg Horváth Rolandot hétfőn porccal meg kell műteni." A csákváriak már a szünetben is 1–0-ra vezettek, végül 4–1-re győztek.

A Vasassal viszont nagyon fordulatos meccset játszott az MTK. A kék-fehérek a 15. percben Vass Patrik beadásából, Kálnoki-Kis Dávid fejesével szerezték meg a vezetést, de Ferenczi István két góljával még a szünet előtt fordított a Vasas.

Ezt követően azonban már csak az MTK szerzett gól, méghozzá négyet is – sorrendben Kálnoki-Kis, Vass Patrik, Frank Richárd és Hajdú Ádám révén –, így 5–2-re győzött.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

MTK–Aqvital Publo-Csákvári TK 1–4 (0–1)
Agárd. Vezette: Szőts
MTK: Groppioni – Csikortás, Kelemen, Tóth F., Deutsch – Pintér A., Rodenbücher, Sipos – Gera D., Huller, Pál A.
Gólszerzők: Gera D., illetve Varga Z. (2), Gajdos, Mihály

MTK–VASAS 5–2

Agárd
MTK: Hegedüs – Nagy, Kálnoki-Kis, Vukmir, Poór – Vass Á. (Hajdú Á., 70.), Pölöskei, Kanta, Vass P., Csiki – Horváth Zs. (Frank, a szünetben).
VASAS: Németh G. – Pál, Grúz, Tamás, Hajdu – Vida, Görgényi, Nagy T., Nagy D. – Ferenczi I., Remili. Vezetőedző: Szanyó Károly Cserék: Nánási, Polényi, Oroszi B., Oláh, Simon A., Menyhárt, Rajczi, Ádám, Hermány, Lékai
Gólszerzők: Kálnoki-Kis (2), Vass P., Frank, Hajdú, ill. Ferenczi I. (2)

Legfrissebb hírek

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Gól nélkül maradt a Videoton, továbbra is nyeretlen a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:30

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Kirúgta táplálkozási tanácsadóját a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 15:29
Ezek is érdekelhetik