PMFC: a védővel megegyeztek, a támadókkal még tárgyalnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.19. 12:18
A múlt héten eldőlt, hogy a Pécsi MFC vezetőedzője Véber György lesz az új szezonban, azóta pedig felgyorsultak a a keret kialakítása körüli tárgyalások.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a lejáró szerződésű védő, Fodor Ferenc távozhat a PMFC-től, a Dunaújvárosnál szóba is került a neve, ám a 23 éves játékossal azóta szóban megállapodtak a pécsi vezetők a hosszabbításról.

Erről Győri János klubigazgató beszélt a Dunántúli Naplónak. A sportvezető elmondta, két támadóval, Fröhlich Rolanddal és Városi Viktorral még tárgyalnak, de a közeljövőben várhatóan megszületik az egyezség velük is.

„Az előző szakmai stáb is azt szerette volna, ha megerősítjük a keretet, ugyanis nyilvánvaló volt, hogy kevesen vagyunk. Az biztos, hogy nem lesz nagy népvándorlás, miután a keret lényegében együtt marad, erre nincs is szükség. Három-négy új játékost azonban szeretnénk szerződtetni, és lesznek olyanok is, akik az utánpótlásból kerülnek fel a felnőttekhez” – fogalmazott Győri.

A PMFC-től már távozott Koller Krisztián, illetve két kölcsönjátékos, Milan Perics (Videoton) és Pölöskey Péter (DVSC). Utóbbival kapcsolatban azonban tegnap már jeleztük, hogy a pécsiek szeretnék megtartani, így az is lehet, hogy visszatér, igaz, a KTE is szerződtetné, és még az sem zárható ki, hogy végül külföldön folytatja.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:
Távozott/távozhat: Fröhlich Roland (?), Koller Krisztián (?), Pölöskey Péter (DVSC – kölcsönből vissza), Milan Perics (szerb, Videoton – kölcsönből vissza), Rácz Ferenc (MTK – kölcsönből vissza?), Városi Viktor (?)
Kiszemeltek: Pölöskey Péter (DVSC)
Legfrissebb hírek

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35

A magyar csatár nagyon boldog – Izraelbe szerződött

Légiósok
2025.09.15. 08:24

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05
Ezek is érdekelhetik