Paks: a Puskás Akadémia U-válogatottja érkezik - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.20. 12:05
Az MVM-Paks labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be a nyári átigazolási időszak első szerzeményét.

„A nyári átigazolási időszak első érkezője a 23 éves Bertus Lajos, aki Felcsútról, a Puskás Akadémia FC-től igazol hozzánk” – írja a paksifc.hu.

„A 174 cm magas, 70 kg tömegű támadó középpályás szerződése két évre szól. Bertus 2009-ben mutatkozott be az NB I-ben, szülővárosa, a Kecskeméti TE csapatában. Ott három szezont, míg Felcsúton egy bajnoki évet töltött. Összesen 65 alkalommal lépett pályára, és 6 gólt szerzett" – mutatja be az új szerzeményt a tolnaiak honlapja.

Bertus a legutóbbi szezonban csak hét meccsen kapott lehetőséget, így nem meglepő, hogy távozott a Puskás Akadémiától.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MVM-PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Bertus Lajos (Puskás Akadémia), Eppel Márton (MTK – kölcsönből vissza), Heffler Norbert (Sopron – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Csernyánszki Norbert (?), Éger László (visszavonul), Simon Attila (?) Windecker József (Győri ETO – kölcsönből vissza?), Bori Gábor (DVTK)
Kiszemeltek:
Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10
Ezek is érdekelhetik