Nyíregyháza: a csapat alapembere visszatér Győrbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.29. 09:38
Visszatér a Győri ETO-hoz Paku Roland, aki az előző szezonban kölcsönben erősítette az NB I-be feljutó Nyíregyházát.

„Paku Roland alapember volt az elmúlt szezonban a Nyíregyháza Spartacusban. 22 találkozón volt kezdő, 2 gólt szerzett a bajnokságban, és csak sérülés miatt hiányzott a csapatból. Győrből érkezett a Szparihoz kölcsönbe, és mivel lejár a kölcsönszerződés, így visszatér korábbi klubjához” – írja a nyírségi klub hivatalos honlapja, a nyiregyhazaspartacus.hu

„Mindenekelőtt szeretném megköszönni a klubnak, a vezetésnek, hogy Nyíregyházán játszhattam, a szurkolóknak pedig a biztatást és a szeretetet, amivel segítettek. Nagyon jól éreztem magam, óriási élmény volt, hogy életemben először bajnok lehettem, ráadásul az NB-II-ben, kiharcolva ezzel a feljutást. Volt egyeztetés arról, hogy kivásárol a Szpari, de végül nem született megállapodás, és mivel kevesebb lehetőséget is kapnék az NB-I-ben, ezért az a döntés született, hogy visszatérek Győrbe, és remélem hamar eldől, hol folytatom” – mondta a Szpari honlapjának Paku Roland.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Fodor Ferenc (PMFC), Koller Krisztián (szabadon igazolható, PMFC), Lázár Bence (Újpest – kölcsönbe), Szécsi Márk (DVSC – kölcsönbe)
Távozott/távozhat: Máté János (Szolnok – kölcsönből vissza), Kis Róbert (?), Paku Roland (Győri ETO – kölcsönből vissza), Polényi Gábor (?), Kákonyi Dániel (Szolnok), Ulvicki Mihály (?)
Kiszemeltek: Mohamadou Abdouraman (DVTK), Pekár László (KTE), Póti Krisztián (KTE), Szepessy Róbert (Szolnok)

Legfrissebb hírek

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
1 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
5 órája

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Szabó István: Nekem is van bőven hiányérzetem

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 09:38

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik