Légiósok: Futács megegyezett a törökökkel, átment az orvosin

Vágólapra másolva!
2014.06.13. 13:59
null
Futács orvosi vizsgálaton vett részt a török csapatnál (Fotó: spor33.com)
A Nemzeti Sport már áprilisban jelezte, Futács Márkó Törökországba szerződhet. Tegnap beszámoltunk arról, hogy a csatár menedzsere, Filipovics Vladan Törökországban egyeztet az élvonalban újonc Mersin Idmanyurdu csapatával. A Spor 33 török oldal híre szerint már meg is született az egyezség a felek között, a csatár a szerződéskötést megelőző kötelező orvosi vizsgálaton is megfelelt.

 

A Mersin mindenben megegyezett a magyar és a bolíviai csatárral, Futács Márkóval és Ricardo Pedriellel. Ma reggel a két játékos már át is esett a kötelező orvosi vizsgálaton – írja a spor33.com.

A török portál hozzáteszi, hogy a két játékos várhatóan még ma szerződést köt a klubbal.

A megállapodás részletei egyelőre nem ismertek. Mint ismeretes, Futács a 2013–2014-es szezonban a DVTK-ban futballozott a Leicester City kölcsönjátékosaként, de még egyéves szerződés kötötte az idő közben az angol élvonalba feljutó klubhoz, vagyis a törököknek az angolokkal is egyezségre kellett jutniuk.

A kivásárlási ára megközelítette a 100 millió forintot, ez pedig a jelek szerint túl soknak bizonyult a csatár iránt érdeklődő magyar kluboknak, a DVTK-nál és a Ferencvárosnál is szívesen látták volna.

A 24 éves Futács az elmúlt szezonban 22 NB I-es meccsen kilenc gólt szerzett. Bekerült a magyar válogatottba, három meccsen szerepelt a nemzeti csapatban. Az idényben mutatott meggyőző teljesítményét jelzi, hogy olvasóink beválasztották az NSO csapatába, mint az élvonal legjobb csatárát.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Antal Botond (Kaposvár), Bori Gábor (MVM-Paks)
Távozott/távozhat: Mohamadou Abdouraman (kameruni, Nyíregyháza Spartacus?), Augusto Batioja (ecuadori ?), Futács Márkó (Leicester City, Anglia – kölcsönből vissza, onnan Mersin Idmanyurdu – Törökország), Gohér Gergő (?), Zoran Kosztics (szerb ?), Ivan Rados (horvát), Nenad Rajics (szerb ?), Vadász Viktor (?)
Kiszemeltek: Balázs Benjámin (Kaposvár), Bognár István (Mezőkövesd-Zsóry), Ivan Lovric (horvát, Bp. Honvéd), Horváth Tamás (Mezőkövesd), Nagy I Gábor (Haladás), Németh Márió (Haladás), Georges Griffiths (elefántcsontparti, Lombard Pápa)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik