FTC: keletnémet bajnokcsapattal meccselnek június végén

Vágólapra másolva!
2014.06.12. 19:33
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros június 27-én a korábbi keletnémet bajnokcsapattal, a jelenleg a harmadosztályban érdekelt Hansa Rostockkal vív felkészülési mérkőzést idegenben – adta hírül a zöld-fehérek hivatalos honlapja.
A RAPID HELYETT MEGY A FRADI

A Norddeutsche Neueste Nachrichten beszámolója szerint eredetileg az osztrák Rapid Wien lett volna a vendég a DKB Arena felépítésének 60. évfordulójára szervezett gálameccsen.

A bécsiek – „kellemetlen meglepetés", írja az nnn.de – váratlanul lemondták a vendégjátékot, így került képbe a korábbi rostocki játékos, Thomas Doll irányította Ferencváros.

A német klub hivatalos honlapjáról kiderül, hogy a Rapid biztonsági okokból, az ultrák valószínűsíthető összecsapásától tartva hozta meg a „sajnálatos döntést".

A Hansa nagyon köszöni a Ferencvárosnak a gyors beugrást, és idézi is Thomas Dollt:

„Számomra a Hansa Rostock mindig különleges csapat lesz, szinte ebben a stadionban nőttem fel, és boldog vagyok, hogy a mostani együttesemmel részese lehetek a jubileumnak."

Eleget tesz a Hansa Rostock meghívásának, és a hónap végén Németországban játszik előkészületi meccset az Európa-liga selejtezőjére készülő Ferencváros, amely a jövő héten kezdi meg az alapozást az új idényre. Az összecsapásra június 27-én, pénteken 19 órától kerül sor Rostockban – számolt be róla a fradi.hu.

A német harmadosztályú bajnokságban legutóbb 13. helyen végző Hansa Rostock felkérése nem véletlen, egykor éveken át soraiban tudta Thomas Dollt, a Fradi mostani vezetőedzőjét, aki játékos-pályafutása során hét évig szolgálta a Balti-tenger-parti város klubját.

A korábbi német válogatott futballista ott nevelkedett, 1979 és 1983 között az ifjúsági együtteseket, 1983 és 1986 között pedig az első csapatot erősítette, melynek színeiben majd' ötven mérkőzésen lépett pályára.

A Hansa Rostock manapság a német labdarúgás harmadik vonalában szerepel, de szebb napokat is látott már – 1991-ben a (legutolsó) keletnémet bajnoki címet és kupát is elhódította.

Legfrissebb hírek

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Kirúgta táplálkozási tanácsadóját a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 15:29

Egyszerre három magyar is pályán lehet a Liverpoolban a Bilbao ellen

Angol labdarúgás
2025.08.04. 11:09

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az Al-Garafával

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:51

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39
Ezek is érdekelhetik