FTC: „A gólszerzésben és az előkészítésben is jeleskedem, jó a bal lábam”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.18. 10:33
A Ferencváros új igazolása, a német Benjamin Lauth célja, hogy minél több gólt szerezzen új csapatában. Mielőtt Budapestre szerződött, meghallgatta Király Gábor véleményét is. Stjepan Kukuruzovic saját bevallása szerint a gólszerzésben és az előkészítésben is jeleskedik.

„Hosszú nap volt a mai az orvosi vizsgálatok miatt, de nagyon boldog vagyok, hogy minden rendben volt és aláírhattam a szerződésem. Rengeteg érv szólt amellett, hogy a Ferencvároshoz igazoljak. Többekkel beszéltem, Thomas Dollal és müncheni csapattársammal, Király Gáborral is. Remek együtteshez kerültem, amellyel jelentős célokért küzdhetek a következő szezonban. Örülök, hogy a csapat tagja lehetek, s remélem, együtt a bajnoki címért küzdhetünk. A célom az, hogy sok gólt szerezzek új klubom színeiben. Thomas Dollal és Ralf Zumdickkal már dolgoztam együtt Hamburgban, természetesen ez is közrejátszott abban, hogy Budapestre szerződtem” – mondta Lauth a fradi.hu-nak.Lauth a fradi.hu-nak.

Stjepan Kukuruzovic arra vágyik, hogy rangos ellenfelek ellen futballozzon az Európa-ligában.

„Aláírtam a szerződésem, büszkeséggel tölt el, hogy ilyen nagy klub tagja lehetek. Néhány dolgot már tudok a Ferencvárosról, a következő napok után pedig még több ismerettel rendelkezem majd. Fogékony vagyok az újra, és sokat szeretnék tanulni. A gólszerzésben és az előkészítésben is jeleskedem, illetve jó bal lábam van. Bízom benne, hogy megmutathatom a szurkolóknak a valódi futballtudásomat. Szeretném, ha eredményesen szerepelnénk az Európa-ligában. Arra vágyom, hogy rangos riválisok ellen léphessek pályára.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Batik Bence (MTK – kölcsönből vissza?), Bosnjak Predrag (Haladás), Tomislav Havojic (horvát, NK Istra 1961 Pula – Horvátország), Stjepan Kukuruzovic (svájci-horvát, FC Zürich – Svájc), Benjamin Lauth (német, 1860 München – Németország),Nagy Dániel (Osnabrück – Németország), Michal Nalepa (lengyel, Wisla Kraków – Lengyelország), Orosz Márk (Lombard Pápa – kölcsönből vissza?)
Távozott/távozhat: Ulysse Diallo (mali, ?), Józsi György (?), Julian Jenner (holland, ?), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, DVSC), Laczkó Zsolt (?), Mark Otten (holland, ?), Jack Tuijp (holland ?), Arsenio Valpoort (holland, ?)
Kiszemeltek: Jasmin Mesanovic (bosnyák, Celik Zenica – Bosznia-Hercegovina), Kenan Piric (bosnyák, Gent), Vadász Viktor (DVTK)

 

Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
18 órája

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
22 órája

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
Tegnap, 11:57

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21

Férfi vízi ob I: a Honvéd ellen is győzött a Ferencváros

Vízilabda
2025.03.01. 20:29
Ezek is érdekelhetik