DVTK: újabb játékos jöhet a kieső Kaposvártól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.19. 10:28
Az Európa-ligában induló DVTK labdarúgócsapata pénteken kezdi meg a nyári felkészülést, de a vezetőség a háttérben már javában dolgozik a keret kialakításán, így nem meglepő, hogy folyamatosan szaporodnak az átigazolási hírek is a csapattal kapcsolatban.

Eddig két labdarúgó érkezését jelentette be a DVTK labdarúgócsapata: Antal Botond (Kaposvár) szerződtetését már a télen, Bori Gáborét (Paks) pedig a múlt héten. Azóta már több kiszemeltről is beszámoltunk, az Észak-Magyarország híre szerint immár a Kaposvári Rákóczi FC jobb oldali védője, a 28 esztendős szerb Drazsen Okuka (99 magyar elsőosztályú összecsapáson játszott 2010 nyara óta) is közéjük tartozik. Ha a védőt szerződtetik, Antal után ő lehet a második játékos, aki az NB I-ben utolsó helyen záró somogyiaktól érkezik Diósgyőrbe. Sőt, amint azt korábban jeleztük, a szintén kaposvári Balázs Benjámin megszerzése is szóba került.

A DVTK-nál jelenleg az a biztos, hogy az Európa-ligára is benevezendő kerettagok közé tartozik Antal Botond, Ivan Rados, Senad Husic, Kádár Tamás, William Alves, Debreceni András, Eperjesi Gábor, Egerszegi Tamás, Gosztonyi András, Elek Ákos, Barczi Dávid, Lazar Marjanovics, Bori Gábor, Miroslav Grumics és Bacsa Patrik, illetve az új igazolások.

Kérdéses a jövője Nenad Rajicnak, Gohér Gergőnek, Vági Andrásnak, Zoran Koszticsnak és Nikházi Márknak, az ő további sorsuk attól (is) függ, hogy miként alakulnak a tárgyalások a kiszemeltekkel. A borsodi napilap szerint az már eldőlt, hogy Gelei Vince, Vadász Viktor, Mohamadou Abdouraman és Augusto Batioja máshol folytatja pályafutását.

A stábbal kapcsolatos információ, hogy Srdjan Zirojevic erőnléti edző a korábbi hírekkel ellentétben maradhat Diósgyőrben. A csapat pénteken kezdi el a felkészülést a következő idényre, az első napon tesztelés, orvosi vizsgálat szerepel a programban. Az első foglalkozásra a hírek szerint két spanyol próbajátékos is érkezhet.

A DVTK június 23-tól 28-ig Bükfürdőn edzőtáborozik, az már eldőlt, hogy ez idő alatt az osztrák Mattersburggal és az orosz Kubany Krasznodarral is megmérkőzik Tomiszlav Szivics vezetőedző csapata.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Antal Botond (Kaposvár), Bori Gábor (MVM-Paks)
Távozott/távozhat: Mohamadou Abdouraman (kameruni, Nyíregyháza Spartacus?), Augusto Batioja (ecuadori, ?), Futács Márkó (Leicester City, Anglia – kölcsönből vissza, onnan Mersin Idmanyurdu – Törökország), Gelei Vince (?), Gohér Gergő (?), Zoran Kosztics (szerb, ?), Ivan Rados (horvát, ?), Nenad Rajics (szerb, ?), Vadász Viktor (?)
Kiszemeltek: Balázs Benjámin (Kaposvár), Bognár István (Mezőkövesd-Zsóry), Georges Griffiths (elefántcsontparti, Lombard Pápa), Horváth Tamás (Mezőkövesd), Ivan Lovric (horvát, Bp. Honvéd), Nagy I Gábor (Haladás), Drazsen Okuka (szerb, Kaposvár), Németh Márió (Haladás)

 

 

Legfrissebb hírek

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37
Ezek is érdekelhetik