DVTK: Futács megtartásához komoly extra szükséges

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.06. 11:37
A mögöttünk hagyott idényben a Leicester City által kölcsönadott Futács Márkó szívesen maradna Diósgyőrben, de a megtartásához komoly extra szükséges – mondta Árki Gábor, a DVTK új sportigazgatója a hivatalos bemutatása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón.

„Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy kiknek jár le a szerződésük a hónap végén, és tudjuk azt is, hogy kiknek nem, de a várhatóan kevesebb játéklehetőség miatt gondolkodnak azon, hogy más csapatot keresnek maguknak. A lejáró szerződésűek közül szeretnénk, ha egy-két ember maradna, velük tárgyalunk. Azon játékosok élő szerződéssel rendelkeznek, akik a magyar futballban meghatározónak számítanak és a kivásárlási áruk nemzetközi szinten is magasnak mondható. Viszont vannak ilyen kiszemeltjeink, akiket ennek ellenére meg szeretnénk szerezni, ennek hátterét a klubvezetés megpróbálja biztosítani. Futács Márkó megtartásához például komoly extra kellene, az ő esetében nem minden a mi kezünkben van. Márkó kinyilvánította, hogy ha van rá esély, akkor ő szívesen maradna Diósgyőrben” – idézi a boon.hu Árkit. – idézi a boon.hu Árkit.

A sajtótájékoztatón elhangzottakról bővebben itt olvashat!

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Antal Botond (Kaposvár)
Távozott/távozhat: Futács Márkó (Leicester City, Anglia – kölcsönből vissza?), Ivan Rados (horvát), Vadász Viktor (?), Mohamadou Abdouraman (Nyíregyháza Spartacus?), Augusto Batioja (?), Gohér Gergő (?), Zoran Kosztics (?), Nenad Rajics (?)
Kiszemeltek: Balázs Benjámin (Kaposvár), Bognár István (Mezőkövesd-Zsóry), Bori Gábor (MVM Paks), Ivan Lovric (Bp. Honvéd), Horváth Tamás (Mezőkövesd), Nagy I Gábor (Haladás), Németh Márió (Haladás), Georges Griffiths (Lombard Pápa)

 

Legfrissebb hírek

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
14 órája

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
17 órája

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
18 órája

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

A Viktoria Plzentől jött a Fradi első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 17:12

Kecskemét: a légiósok és a kölcsönjátékosok távoznak – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 12:22

Nem hosszabbít, hazatér a 20-szoros magyar válogatott támadó

Légiósok
2025.05.27. 11:20
Ezek is érdekelhetik