DVTK: a klublegenda szakmai tanácsadóként tér vissza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.06. 11:08
null
Oláh Ferenc a jövőben szakmai tanácsadóként segíti a DVTK-t (Fotó: <a href="http://www.boon.hu/" target="_blank"><strong>boon.hu</strong></a>)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK hivatalos sajtótájékoztató keretében mutatta be új sportigazgatóját, a Kovács Zoltánt váltó Árki Gábort. Az eseményen kiderült, hogy a jövőben Oláh Ferenc, a diósgyőri klublegenda szakmai tanácsadóként segíti a csapatot.

 

A 62 esztendős Oláh a diósgyőriek nevelése, az első csapatban 1971 és 1987 között 468 alkalommal szerepelt, míg a magyar első osztályban 350 mérkőzésen 63 gólt szerzett. A korábbi kiváló középpályás a pályára lépési rangsorban és a mindenkori góllövőlistán is a második helyen áll a DVTK-nál. Az olimpiai válogatottban hatszor kapott lehetőséget.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a tervek szerint a jövő év első felében indulnak az új diósgyőri stadion kivitelezési munkálatai. A létesítmény – amelyet 15 ezer férőhelyesre terveznek, de az állóhelyekkel együtt 20 ezerre is bővíthető lesz – 2016 nyarára készülhet el.

A miskolci együttes új sportigazgatója, Árki Gábor a várható nyári játékosmozgásról, és Futács Márkó helyzetéről is beszélt.

„Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy kiknek jár le a szerződésük a hónap végén, és tudjuk azt is, hogy kiknek nem, de a várhatóan kevesebb játéklehetőség miatt gondolkodnak azon, hogy más csapatot keresnek maguknak. A lejáró szerződésűek közül szeretnénk, ha egy-két ember maradna, velük tárgyalunk. Azon játékosok élő szerződéssel rendelkeznek, akik a magyar futballban meghatározónak számítanak és a kivásárlási áruk nemzetközi szinten is magasnak mondható. Viszont vannak ilyen kiszemeltjeink, akiket ennek ellenére meg szeretnénk szerezni, ennek hátterét a klubvezetés megpróbálja biztosítani. Futács Márkó megtartásához például komoly extra kellene, az ő esetében nem minden a mi kezünkben van. Márkó kinyilvánította, hogy ha van rá esély, akkor ő szívesen maradna Diósgyőrben” – idézi a boon.hu Árkit.

„Öt-hat fő érkezése reális, de ha lesz rá lehetőség, akkor szeretnénk a keretet egy kicsit »meghosszabbítani«, hiszen négy sorozatnak megyünk neki, márpedig ezeket csak bő kerettel lehet eredményesen megvívni" – tette hozzá az elöljáró.

A DVTK június 19-ig köteles leadni az MLSZ-nek azt a keretet, amellyel nekivág az Európa-ligának. Az első selejtezőkörben csak az addig benevezett játékosok szerepelhetnek, ám továbbjutás esetén már az új szerzemények is pályára léphetnek.

Legfrissebb hírek

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

A DVTK ifjú támadója, Babos Bence kulcsember lehet a Loki ellen is

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 09:28

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Gruber oldhatja meg Rossi gondjait? A DVTK gólszerzője így látja az ellenük duplázó csatárt

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 07:46

Robbie Keane: Az első félidőben kétszer is megajándékoztuk az ellenfelet

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 07:14

Hiába a Diósgyőr kétgólos előnye, Gruber duplájával pontot mentett a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 22:00

Több mint 40 éve nem látott sorozattal a háta mögött utazik a Diósgyőr az FTC-hez

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 13:26

Gera Dániel reménye: Esti kezdés, villanyfény, jó idő – kell ennél több?

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 10:18
Ezek is érdekelhetik