Dunaújváros: újabb pécsi játékos érkezése került szóba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.11. 11:42
Korábban már beszámoltunk arról, hogy az NB I-ben újonc Dunaújváros több pécsi játékossal is szívesen megerősítené a keretét. A kiszemeltek között szerepel a lejáró szerződésű védő, Fodor Ferenc is.

A Nemzeti Sport Online Dunaújvárosból származó értesülései szerint Szatmári Lóránd és Koller Krisztián mellett a védő Fodor Ferenc lehetséges szerződtetése is szóba került az újoncnál, de arról egyelőre nincs hír, megkezdődtek-e már az egyeztetések a játékossal.

Az említett pécsi futballisták közül Kollerrel már tárgyaltak az újvárosi vezetők, de nem tudtak megállapodni, Szatmárit pedig élő szerződés köti a PMFC-hez, szemben Fodorral, akinek lejárt a szerződése. Más kérdés, hogy Pécsen is szeretnék megtartani a jobbhátvédet, folynak vele egyeztetések a szerződése meghosszabbításáról.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DUNAÚJVÁROSNÁL
Érkezők:
Távozott/távozhat:
Kiszemeltek: Fodor Ferenc (PMFC), Dominik Fótyik (szlovákiai, Kazincbarcika), Harsányi Zoltán (szlovákiai, Mezőkövesd-Zsóry), Horváth Tamás (Mezőkövesd-Zsóry), Papp Máté (Videoton), Simon Attila (MVM-Paks), Szatmári Lóránd (PMFC)

 

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Az Újpest és a Honvéd is negyeddöntős a női labdarúgó Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 19:23

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Női kézilabda NB I: nyeretlen maradt a Budaörs és a Dunaújváros is

Kézilabda
2025.09.27. 19:38
Ezek is érdekelhetik