Videoton: José Gomes útja Madeirára vezethet

Vágólapra másolva!
2014.05.09. 13:31
A portugál Domínio Público értesülései szerint José Gomes, a Videoton vezetőedzője a portugál élvonalbeli Marítimo labdarúgócsapatánál vállalhat munkát a jövőben.

A Videoton hivatalosan ugyan nem jelentette még be, hogy a szezon végén elköszön Gomestől, ám a távozása kész ténynek tekinthető.

A Marítimo a 2013–2014-es portugál bajnokságban a 6. helyen áll egy fordulóval a vége előtt, de alaposan leszakadt az európai kupahelyekre pályázó riválisokhoz képest. A Domínio Publico értesülését – mely szerint Gomes érdeklődött a kispad iránt – Carlos Pereira klubelnök nem kommentálta. Gomes vezetőedzőként a Pacos Ferreira, az Aves, a Leixoes, az Uniao Leiria és a Moreirense csapatánál dolgozott Portugáliában, 2008–2010 között pedig Jesualdo Ferreira segítőjeként a Porto alkalmazta.

„Nagyon jól érzem magam a Videotonnál, remek bánásmódban részesültem, s bár 2016-ig szól a szerződésem, úgy döntöttünk, hogy a szezon végén lezárul a korszakom. Egy ideig úgy éreztem, elérhető a bajnoki cím, de valamiért a csapat letért erről az útról. Most az a cél, hogy a lehető legjobban zárjuk az idényt” – nyilatkozta Gomes a héten a Mais Futebolnak, majd arról is beszélt, hogy vannak ajánlatai a hazájából.

„Szerencsére vannak ajánlataim – Portugáliából is –, ám még nem írtam alá semmit. Biztos vagyok benne, hogy egyszer visszatérek majd a szülőhazámba, de nem szándékozom mindenáron így tenni.”

A szakember a Sport Tv Harmadik Félidő című műsorában is jelezte már: tudja, hogy lejárt az ideje a Videotonnál. Olasz lapértesülések szerint Gennaro Gattuso a magyarországi látogatása alatt már kapott ajánlatot a székesfehérvári csapattól, míg a Videoton a klub szokásainak megfelelően nem kommentálta a híreket.

„Folyik az edzőkeresés, azonban szokásunkhoz híven akkor fogjuk tájékoztatni a közvéleményt, ha meglesz a Videoton FC új vezetőedzője” – felelte szerdán kérdésünkre Szabó Gergő,a Videoton sajtófőnöke.

 

Legfrissebb hírek

Válságos állapotban van a Videoton UEFA-kupa-döntős klasszisa

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 12:12

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 16:56

Bobál Gergely: Eredményesek akarunk lenni, és vissza akarjuk szerezni a szurkolók bizalmát

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 09:20

Legutóbb a DVSC-ben játszott, most szerződtette a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 16:57

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 12:28

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 10:56

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.07.07. 15:23

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59
Ezek is érdekelhetik