PMFC: nem lesz tulajdonosváltás, Matyi marad

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.28. 10:17
A Pécsi MFC labdarúgócsapatának ügyvezetője, Feleki Attila a Dunántúli Naplónak beszélt a klub jövőjéről, a játékoskeretről, a szakmai stábról.

A PMFC honlapján Feleki Attila ügyvezető értékelte az elmúlt egy évet. A sportvezető elmondta, a tavaly nyári költségracionalizálás ellenére jó munkát végeztek a klubnál dolgozók, a legtöbb területen jelentősen előreléptek. Feladat, tennivaló bőven volt, hiszen átalakították, kicsinosították a stadiont, rengeteg kampányban vettek részt (például Sport és kultúra, Férfiak a nőkért), megszerezték az élvonalbeli folytatáshoz szükséges klublicencet, továbbá nagyon jól vizsgázott az utánpótlás-akadémia, amelyet az MLSZ által felkért belga cég auditált.

Feleki Attila a Dunántúli Napló kérdésére egyéb, a szurkolókat érdeklő kérdésekre is válaszolt, így például kitért a tulajdonosra, a legértékesebb játékosok – Szatmári Lórándot, Márkvárt Dávidot, vagy éppen Kővári Róbertet több együttes is szívesen látná – kapcsán pedig elmondta, szeretnék megtartani őket.

„Matyi Dezső egyértelműen kijelentette, hogy nincs napirenden a klub eladása, továbbra is ő marad a tulajdonos – idézi a bama.hu Feleki Attilát. – Nem adunk el senkit, együtt tartjuk a csapatot. Három játékosért kaptunk konkrét, írásos ajánlatot, egy után pedig puhatolóztak, érdeklődtek. De nem akarunk senkit eladni, hiszen így is kevesen vagyunk, ráadásul ez egy morálisan nagyon jó, összetartó társaság."

A klub honlapján a sportvezető azt is elmondta, a nyáron két-három új játékos szerződtetésére van esély, de az biztos, hogy nem sztárigazolásokat terveznek. A költségvetés stabilitásának megőrzését ugyanis nagyon fontosnak tartják.

Az ügyvezető arról is beszélt, mi lesz Fodor Ferenccel, akinek lejár a megállapodása, s miután remek idényen van túl, állítólag őt is szívesen vinnék. Feleki Attila úgy fogalmazott, a 23 éves védővel már többször egyeztettek, törekszik is a megegyezésre, s más az attitűdje, mint a korábbi tárgyalások során másoknak.

Az eredményes szezonban nemcsak a játékosoknak volt hatalmas szerepük, hanem természetesen az őket irányító szakmai stábnak, a Lőrincz Emil, Márton Gábor alkotta edzőpárosnak is; kérdés, ők maradnak-e. Úgy tudjuk, több klub is érdeklődött már felőlük.

„A szakmai stábban Mártonon kívül mindenkinek lejár a szerződése. Miután a szezon már május végén befejeződik, a szerződések viszont június 30-ig érvényesek, a tulajdonos azt kérte, hogy ezzel a kérdéssel csak a bajnokság után foglalkozzunk" – mondta Feleki.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:
Távozott/távozhat: Koller Krisztián (?), Pölöskey Péter (DVSC – kölcsönből vissza?), Milan Perics (szerb, Videoton – kölcsönből vissza?), Rácz Ferenc (MTK – kölcsönből vissza?)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik