NB I: Mindenkinek megvan az oka az örömre - Kondás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.31. 22:42
Füttyszóval vegyes hangulatban ünnepelte bajnoki címét a DVSC-Teva, miután 2–0-ra kikapott a Budapest Honvédtól hazai pályán, de jobb gólkülönbségével megnyerte a labdarúgó NB I-et a 2013–2014-es szezonban. Kondás Elemér a Sport Tv-nek elmondta, nem egy meccsen, hanem egy egész éven múlik a „dolog”. Simon Miklós nem tagadta, a szerencsére is szükségük volt.

„Nagyon sokat tettünk, hogy itt ma nyerhessünk – mondta Simon Miklós, a Budapest Honvéd vezetőedzője. – Nyilván aki látta a mérkőzést, tudja, hogy szerencsénk is volt, de ez hozzátartozik futballhoz. Úgy érzem, megérdemeltük a győzelmet. Gratulálok a Debrecennek a bajnoki címhez."Simon Miklós, a Budapest Honvéd vezetőedzője. – Nyilván aki látta a mérkőzést, tudja, hogy szerencsénk is volt, de ez hozzátartozik futballhoz. Úgy érzem, megérdemeltük a győzelmet. Gratulálok a Debrecennek a bajnoki címhez."

„Jól indult a meccs rengeteg helyzetünk adódott – kezdte értékelését Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője. – Sajnos kihagytuk a ziccereket, az ellenfél kapusa is jól védett. Az utolsó perceket mindenki láthatta, nincs mit hozzáfűznöm. Gratulálok a játékosoknak és mindenkinek, aki tett a bajnoki címért. Bár kikaptunk, mi azért fogunk örülni, mert nem egy meccsen, hanem egy egész éven múlik a sorsunk. A srácok jól dolgoztak. Sajnáljuk, hogy így sikerült ez a mérkőzés, de úgy érzem, mindenkinek megvan az oka az örömre."

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05

Bolgár csapat szerződtette a Debrecenből távozó légióst

Minden más foci
2025.10.15. 10:03

NB III-as csapat vezetőedzője lett Kondás Elemér

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 23:22
Ezek is érdekelhetik