MTK: Torghellét marasztalják, a csatár még nem döntött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.20. 10:26
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK kétéves szerződéshosszabbítási ajánlatot tett Torghelle Sándornak. A 31 esztendős támadó a Nemzeti Sportnak megerősítette ezt, ugyanakkor hozzátette: vannak más ajánlatai, ám az biztos, hogy az NB I-ben folytatja pályafutását.

„Torghelle Sanyi igazi főnyeremény volt: egyfelől szerzett hét gólt, vagyis sokat tett a bennmaradásért, másrészt profi mentalitást hozott magával, irányt mutatva a fiataloknak – mondta Domonyai László klubigazgató. – A menedzserével, Vörösbaranyi Józseffel többször egyeztettünk már a közös munka folytatásáról, nem titok, kétéves szerződéshosszabbítást ajánlottunk. Az elmúlt időszak mindkét fél számára sikeres volt, jó esélyt látok rá, hogy a héten megegyezünk a folytatásról."Domonyai László klubigazgató. – A menedzserével, Vörösbaranyi Józseffel többször egyeztettünk már a közös munka folytatásáról, nem titok, kétéves szerződéshosszabbítást ajánlottunk. Az elmúlt időszak mindkét fél számára sikeres volt, jó esélyt látok rá, hogy a héten megegyezünk a folytatásról."

Az MTK részéről tehát van igény a folytatásra, ugyanakkor abban is biztosak lehetünk, más klubok figyelmét is felkeltette a gólerős csatár.

„Valóban azt akarják az MTK-nál, hogy hosszabbítsak, ugyanakkor más lehetőségeim is vannak – árulta el Torghelle Sándor. – Hogy minek van realitása? Nagyobb esélyt adok az NB I-es folytatásra, mint egy esetleges külföldi lehetőségre, hiszen látom, nem elsősorban a magyar labdarúgókat keresik a nemzetközi piacon. Amikor télen az MTK-hoz kerültem, azt mondtam, reményeim szerint a klub és én is profitálok a közös munkából – azt gondolom, ez így is lett. Zajlanak az egyeztetések, a felkészülést mindenesetre annál a klubnál szeretném elkezdeni, ahol a pályafutásomat folytatom."

Legfrissebb hírek

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35

A magyar csatár nagyon boldog – Izraelbe szerződött

Légiósok
2025.09.15. 08:24

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09
Ezek is érdekelhetik