Horváth Ferenc: Hol van már az „Ásd el magad!-készlet”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.31. 13:38
Az utolsó fordulót rendezik a hétvégén a labdarúgó NB I-ben. A 30. forduló pénteki nyitó mérkőzése (PMFC–Haladás 1–1) után szombaton öt találkozó lesz. A DVSC-Teva bebiztosíthatja bajnoki címét a Bp. Honvéd elleni hazai meccsen, a második Győri ETO a Mezőkövesdet fogadja Gyirmóton. A már kiesett Kaposvár az MTK-hoz látogat, a nemzetközi kupaszerepléstől eltiltott Újpest pedig a Lombardhoz.

DVSC-TEVA–BUDAPEST HONVÉD DVSC-TEVA–BUDAPEST HONVÉD

Kerekes Zsombor, a DVSC korábbi csatára nagy-nagy közönségkedvenc volt, ma sem szakadt el a futballtól, a helyi DEAC U21-es csapatát trenírozza.



„Ott voltam az új Nagyerdei Stadion lelátóján az Újpest elleni meccsen is – mondta a 40 esztendős Kerekes Zsombor a Nemzeti Sportnak. – Óriási élmény volt, bárcsak annak idején mi avathattuk volna fel ezt a gyönyörű arénát…! Még sincs bennem hiányérzet, mert azt mondom, nem megsértve az utódokat, mi bizony jobbak voltunk náluk. A Loki első bajnoki címét elérő csapatban jóval több volt az egyéniség. Egyébként most, hogy a hetedik aranynál tartunk, sokszor eszembe jut az az első, amelyben magam is tevékenyen részt vettem. Emlékszem a nagy versenyfutásra, és arra, hogy az utolsó előtti fordulóban már behozhatatlan előnyre tettünk szert, így aztán otthon a Pécs ellen telt ház előtt, karneváli hangulatban játszhattunk, győzhettünk és ünnepelhettünk. Gratulálok az utódoknak, és alig várom a nemzetközi kupameccseket a Nagyerdei Stadionban. Én nemrég vonultam vissza a DEAC megye egyes csapatából. Kissé szomorúra sikerült a búcsú, a Sárrétudvari elleni meccsen kiállítottak. Egy évvel ezelőtt ugyanez a bíró ugyancsak a Sárrétudvari ellen egyszer már felmutatta nekem a piros lapot. Azóta kerülöm Sárrétudvari környékét is…”

A történelem ismétli önmagát, az első bajnoki arany egy utolsó fordulóban lejátszott, már tét nélküli találkozóval zárult. Akárcsak most, a Budapest Honvéd elleni gálameccs. Debrecen immár hetedszer ünnepelhet.

GYŐRI ETO–MEZŐKÖVESD

– Mire lát nagyobb esélyt? Arra, hogy a Honvéd nyer egy góllal Debrecenben, vagy arra, hogy a Győr tizenhárommal legyőzi a Mezőkövesdet?
– Egyikre sem látok esélyt – felelte a Nemzeti Sportnak Horváth Ferenc, a Loki mögött három ponttal és tizennégy góllal lemaradó ETO vezetőedzője. – Mi mindent megteszünk azért, hogy szépen búcsúzzunk, ha egy mód van rá, több góllal szeretnénk nyerni, de ha most kijelenteném, hogy tizenhárommal verjük meg a Mezőkövesdet, olybá tűnne, mintha lebecsülném. Márpedig eszem ágában sincs lekezelni, egyebek mellett azért sem, mert nem olyan rossz együttes, mint azt a tabella sugallja.

– Mi igaz abból, hogy a záró fordulóban a B-csapatát küldi pályára?
– Semmi! Nekünk nincs A- vagy B-csapatunk. Egy csapatunk van, úgy hívják: ETO. Noha úgy döntöttem, hogy az utolsó mérkőzésen javarészt azoknak adok lehetőséget, akik eddig kevesebbet játszottak, ez nem jelenti azt, hogy tartalékosan állunk fel. Az elmúlt fél évben becsülettel dolgoztak, megérdemlik, hogy játsszanak. Hogy bízom bennük, jelzi, a Győr kétezredik bajnoki mérkőzésén, amikor több klubrekordot is beállíthatunk, megdönthetünk, ráadásul a tavaszi elsőségünket is kivívhatjuk, nyugodt szívvel állítom csatasorba őket.

– Akad olyan élvonalbeli labdarúgó, aki már Olaszországban nyaral. Ön is elengedte már szabadságra a legjobbjait?
– Akit pihentetek a Mezőkövesd ellen, ugyanúgy velünk volt a héten, legfeljebb nem edzett annyit, mint a hétvégén pályára lépők. Olaszországba pedig csak akkor mehetett el valaki, ha talált olyan repülőjáratot, amellyel két edzés között megjárta az utat…

– Tekintettel arra, hogy a szombati találkozót mindjárt az évbúcsúztató bankett követi, megvonhatja a tavaszi mérleget. Hogy szól?
– Szép időszak van mögöttünk. Sőt több mint szép! Lépésről lépésre haladunk, hétről hétre fejlődünk, nem véletlen, hogy sorozatban nyerjük a meccseinket. Holott nem indult jól. Ha az első győri mérkőzésemen lett volna nálam egy „Ásd el magad!-felszerelés”, a Pécs öt-kettes sikere után nyomban elföldelem magam… Iszonyatos érzés volt úgy rajtolni hazai pályán, senkinek sem kívánom azt az érzést. Más kérdés, hogy a bajban kiderült, kikre számíthatok, ami aztán nemcsak engem tett erősebbé, hanem a csapatot is.

– Elégedett a második hellyel?
– Nagyon is.

MTK–KAPOSVÁR

A majd' két hónappal korábbihoz hasonló helyzetben várja az MTK az utolsó fordulót. Garami József együtteséből hat, a kezdőcsapatban korábban rendre szereplő labdarúgó hiányzik sérülés miatt, de legalább eltiltott nincs a kék-fehéreknél. A szakmai igazgató érthetően nem nyugodt, holott a sokáig a kiesőzónában helyezkedő MTK a kilencediknél rosszabb helyen már nem végezhet a bajnokságban. Ez is nagy szó.

Visszatérve a két hónappal korábbi eseményekhez, az MTK április első hétvégéjén Pakson lépett pályára, a szakmai igazgató pedig nyolc játékosára nem számíthatott, egyenesen katasztrofálisnak minősítette a kialakult helyzetet. Csapata aztán 3–1-re nyert a bajnokin. Hasonló sikerre ezúttal is van esély, mivel a sereghajtó Rákóczi előző négy idegenbeli bajnokiját elveszítette, még gólt sem szerzett; ráadásul a szezon során tizenkét idegenbeli bajnokit veszített el, egyszer ért el döntetlent, s csak egyszer, szeptemberben a Mezőkövesd vendégeként (3–1) győzött.

A zöld-fehérek egyébiránt sorozatban tíz éven keresztül szerepeltek az élvonalban, mostani mérkőzésük után búcsúznak az NB I-től. Hogy mennyi időre, az még kérdéses.

LOMBARD–ÚJPEST

Továbbra sem érkezett meg az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalos határozata az Újpest méltányossági kérelmével kapcsolatban. A fővárosi klub jogászai a licencátruházási engedélyezéssel járó hároméves nemzetközi kupaeltiltás ellen nyújtottak be keresetet, ám az UEFA még nem hozott döntést. A Magyar Labdarúgó- szövetség korábban jelezte, május 30-ig vár, azt követően UEFA-engedély hiányában csak NB I-es indulási engedélyt ad az Újpestnek.

Péntek este az MLSZ közölte is, hogy az UEFA-tól nem érkezett az Újpest számára kedvező értesítés (hivatalosan kedvezőtlen sem), így a magyar szövetség nem adhatja ki az európai licencet. Hogy ez végleges döntés, vagy van értelme fellebbezni, arról jogászkörökben is megoszlanak a vélemények.

Addig is a Magyar Kupa-győztes lilák a pápai Perutz Stadionban lejátsszák utolsó bajnokijukat a szezonban, a mérkőzésnek csupán annyi a tétje, hogy ha a Lombard nyer, megelőzi a táblázaton az Újpestet, s a tizenkettedik helyen fejezi be a bajnokságot. Nagy Mihály vezetőedző eltiltás és sérülés miatt hat labdarúgójára nem számíthat.

KECSKEMÉT–PUSKÁS AKADÉMIA

Alaposan megfogyatkozott a Puskás Akadémia is a szezon végére, így aztán az újoncnál a megmaradt tapasztalt labdarúgók mellett jobbára fiatalok kaphatnak lehetőséget a Kecskemét otthonában.

„A hétközi, válogatott mérkőzésen Czvitkovics Péter megsérült, kevés az esély a játékára – kezdte Benczés Miklós vezetőedző a Nemzeti Sportnak. – Polonkai Attilát a Debrecen elleni bajnokin le kellett cserélnem, nem is edzett, míg Tischler Patrik vádlihúzódását látva az orvosi stáb kockázatosnak tartja a szerepeltetését. Lubos Hajdúch vírusos hasmenése miatt három kilót fogyott a héten, míg Lencse László korábban kisebb fogműtéten esett át, és az ínyében lévő varratokkal nem futballozhat.”

Margitics Andor és Vaskó Tamás hónapok óta térdműtétje után gyógyul, szóval az utolsó fordulóban Berki István (3 NB I-es bajnoki), Farkas Norbert (9), Hahn János (3), Lorentz Márton (3) és Nagy Zsolt (7) is pályára léphet, míg a 18 esztendős Németh Erik első élvonalbeli bajnokijára készülhet.

LABDARÚGÓ NB I, 30. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (tv)Játékvezetők
Május 30., péntek
19.00
Pécsi MFC–Haladás 1–1Becséri Dániel
Május 31., szombat
16.00
Lombard Pápa–Újpest FC (Tv: Sport1)Szabó Zsolt
18.00Kecskeméti TE–Puskás Akadémia FC
Farkas Ádám
18.00
MTK Budapest–Kaposvár (Tv: Sport1)Pintér Csaba
20.00Győri ETO–Mezőkövesd (Tv: Sport1) Erdős József
20.00Debreceni VSC–Bp. Honvéd (Tv: Duna) Andó-Szabó Sándor
Június 1., vasárnap
16.30Videoton–Diósgyőri VTK (Tv: Duna)Bognár Tamás
16.30
Ferencváros–Paks (Tv: Sport2)Iványi Zoltán
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik