Haladás: késtek a szurkolók a jegyrendeléssel, a meccsük bánta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.16. 15:05
null
Nehogy elfogyjon a jegy a vendégeknek! (Fotó: NS-archív)
Szinte pillanatok alatt elfogytak Szombathelyen a vendégszektorba szóló jegyek, ezért hiába álltak többen is sorba a szakadó esőben a Rohonci úti pénztárnál, azzal kellett szembesülniük, hogy már csak Budapesten lehet a ferencvárosiak közé belépőt kapni.

A Haladás vezetősége mindent megtett, hogy kilencszázötven vendégszurkolónál többen válthassanak jegyet, ismételten pályabejárásra hívta a rendőrséget és a katasztrófavédelmet – felvetve, hogy még egy szektort kellene megnyitni a fővárosiaknak. Ehhez viszont a hatóság biztonsági okokra hivatkozva nem járult hozzá! Az óriási érdeklődésre való tekintettel a hazaiak mindenkit arra buzdítanak, idejében gondoskodjanak a beugró megvásárlásáról, és aki csak teheti, a világhálón vegyen meccsbelépőt.

Legfrissebb hírek

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
2025.05.09. 16:17

Marco Rossi: Hatalmas felelősséget jelent a felénk támasztott elvárás

Magyar válogatott
2025.05.09. 12:54

Lőw Zsolt is bekerült az MLSZ elnökségébe

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 11:53

Csányi Sándort újraválasztották: 500 milliót bukhat, aki nem játszat öt magyar játékost, nem változik az NB I létszáma

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 11:43

Marco Rossi 2030-ig marad a magyar válogatott élén

Magyar válogatott
2025.05.09. 11:21

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
2025.05.09. 10:30

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás

Magyar válogatott
2025.05.09. 06:38

A futballszuverenitás felé – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 06:35
Ezek is érdekelhetik