FTC: csökkentették a következő szezon bérletárait

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.30. 15:47
A Ferencváros nyilvánosságra hozta új árlistáját, amelyen 22 százalékkal csökkentették az előzetesen kiadott bérletárakat, amelyek miatt a klub szurkolótábora tüntetést szervezett a vasárnapi, Paks elleni bajnokira.

A drukkerek az első árlistát látva felháborodtak az új stadion bérletárain (le is állították az árusítást), és szervezkedni kezdtek: közleményükben a Paks elleni idényzáró bajnoki első 15 percére csendre intették társaikat, hogy aztán a hátralévő 75 percben igazán lelkes és hangos szurkolással érzékeltessék azt a kontrasztot, amit a jó szurkolótábor jelenthet.

A bérletek a korábban is szezonbelépőt váltók számára 22300 és 49800 forint között lesznek válthatóak, és a 15 hazai bajnoki mellett az első hazai MK-meccsre is be lehet menni velük. Az új bérletesek számára 27100 és 60700 forint között lesznek a szezonra szóló belépők. A családi bérletek ára nem változik a korábbiakhoz képest.

A mérkőzésekre szóló jegyek árszabása nem változik. A meccseket négy kategóriába sorolják, a legolcsóbb jegyeket a Haladás, a Pécs, a Honvéd, a Kecskemét, a Paks, a Pápa, a PAFC és a Dunaújváros elleni bajnokira vehetik meg a szurkolók, míg a következő kategóriába a Győr, a Videoton, az MTK, a Diósgyőr és a Nyíregyháza elleni mérkőzés került. A Debrecen elleni bajnoki A-kategóriás, az Újpest elleni A+-os – utóbbiban csak a drágább árszabású jegyeknél lesz eltérés.

A C-kategóriás találkozókra 2000 és 4200 forintos tiketteket lehet váltani, az Újpest ellen 2500 és 6400 forint között lesznek a jegyárak – a nyugdíjasok és a diákok továbbra is kedvezményt kapnak, 6 éven alul pedig ingyenes a belépés.

A VIP-bérletek 900 és 2400 euró+áfa között válthatóak meg.

A szurkolói kártya, amelyet egyszer kell kiváltani, 1000 forint – bérlet vásárlása esetén 500 forint.

Teljes árlista itt!

Legfrissebb hírek

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
9 órája

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
17 órája

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

Robbie Keane: Nem foglalkozom a pletykákkal, jól érzem magam a Ferencvárosnál

Európa-liga
2025.11.06. 23:50

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27

Karnyújtásnyira a továbbjutás: a Ferencváros zsinórban harmadik El-mérkőzését is megnyerte

Európa-liga
2025.11.06. 22:54

Ezekkel a gólokkal győzte le a Ferencváros a Ludogorecet – videók

Európa-liga
2025.11.06. 22:04
Ezek is érdekelhetik