Újpest: „Itt vagyunk, létezünk és megverjük a Fradit”

Vágólapra másolva!
2014.04.01. 11:47
null
Roderick Duchatelet már látja a jövőt (Fotó: Korponai Tamás, archív)
Az Újpest labdarúgócsapatának tulajdonosa, Roderick Duchatelet ma sajtótájékoztatót tartott, melyen ismertette a klub életében múlt héten bekövetkezett változásokat. Mint ismeretes, a vagyonkezelő és a Magyar Labdarúgó-szövetség is hozzájárult az NB I-es indulási jog átruházásához, így az élvonalbeli szereplést már az Újpest 1885 Futball Kft. biztosítja.

„Profi hozzáállással, egészséges gondolkodással megmenekült a klub. Itt vagyunk, létezünk – kezdte a mai sajtótájékoztatót az Újpest tulajdonosa, Roderick Duchatelet. – Az MLSZ jobban belátta a helyzetünket, köszönöm nekik.”

Ezt követően a belga üzletember mindenkinek köszönetet mondott, akiknek szerinte része volt abban, hogy megmenekül az NB I-es csapat, illetve akik szolidaritásukat fejezték ki a klub mellett.

Így köszönetet mondott Őze Istvánnak, az UTE klubigazgatójának, Csányi Sándor MLSZ-elnöknek, politikusoknak, így Orbán Viktornak és Szijjártó Péternek, Kubatov Gábornak, az FTC elnökének és George F. Hemingwaynek, a Honvéd tulajdonosának, valamint a Diósgyőrnek is.

Továbbá saját szurkolóiknak és a csapatnak, megfogalmazása szerint a futballisták parádés játékot mutattak be.

„Új út kezdődik, hosszú távra kell felépíteni a csapatot, sok fiatalt szeretnék látni, mostantól a focié a főszerep. Biztos vagyok benne, hogy megnyerjük a Ferencváros elleni derbit és a Magyar Kupát is” – hangsúlyozta Duchatelet.

Az elnök-tulajdonosa arról is beszélt, hogy egy nagyobb összeget helyezett el a klubot korábban működtető Újpest FC Kft. számlájára, így tette lehetővé, hogy az indulási jogot átvigye egy új cégbe, a csapat jövője pedig hosszú távra biztosítva legyen.

Ha azok a cégek, amelyek felszámolási eljárást indítottak az Újpest FC Kft.-vel szemben a fennálló tartozások miatt, nem tudják bizonyítani igazukat a bíróságon, akkor ezt az összeget visszakapja. Hozzátette, jó esélyt lát arra, hogy „viszontlátja” a pénzét, az összeg mértékéről csak annyit árult el, hogy „nagyon nagy”.

Duchatelet megerősítette a Nemzet Sport korábbi hírét is, mely szerint még az sem egészen biztos, hogy a következő három évben nem indulhat a klub a nemzetközi kupában.

„MÁR NEM ZSAROLHATNAK A BŰNÖZŐK!”

A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ VÁGATLANUL

Legfrissebb hírek

Döntetlen Újpesten: a Nyíregyháza bent maradt az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
2025.05.16. 22:27

Damir Krznar célja, hogy az Újpest két év múlva már bajnoki kihívó legyen

Labdarúgó NB I
2025.05.16. 14:59

Már nem Szakály Péter az Újpest vezető játékosmegfigyelője

Labdarúgó NB I
2025.05.16. 10:05

Sajtóhír: a Partizan szemet vetett az Újpest csapatkapitányára

Labdarúgó NB I
2025.05.13. 18:00

Egy piros lap és más semmi: döntetlennel zárult a ZTE és az Újpest összecsapása

Labdarúgó NB I
2025.05.11. 14:50

Fellélegezhetnek Újpesten, a Puskás Akadémia sikerével matematikailag is benn maradtak a lila-fehérek

Labdarúgó NB I
2025.05.10. 17:09

Győzött és feljutott a női NB I-be az Újpest

Labdarúgó NB II
2025.05.10. 14:11

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
2025.05.08. 14:32
Ezek is érdekelhetik