Szakály Péter most nem szívesen játszik az ETO-val

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.05. 12:27
null
Szakály Péter szerint a két legjobb formában lévő csapat találkozik Debrecenben (Fotó: Mirkó István)
Nincs megállás. A múlt heti, Fehérváron 2–1-re megnyert rangadó után újabb fontos csata vár a Debreceni VSC-Teva labdarúgócsapatára, üldözőjét, az egyre jobb formában futballozó, címvédő Győri ETO-t fogadja szombat este.

 

„Ha lehetne kérni, mikor ne játszunk az ETO ellen, az most lenne, de ez nem kívánságműsor – mondta a nyolc bajnoki gólnál járó, a Videoton ellen is eredményes Szakály Péter. – A bajnokság két legjobb formában lévő csapata találkozik, de néha olyan érzésem van, mintha mi minden fordulóban a második helyezett ellen lépnénk pályára. Kellemes meglepetés a Győr játéka, mert nekünk, támadóbb felfogású futballistáknak is könnyebb, amikor az ellenfelek nem állnak be védekezni, és persze a nézők számára is élvezetesebbek ezek a találkozók.”

A statisztikák alapján nincs sok félnivalója a Lokinak. Az őszi mérkőzésen ugyan sima, 3–0-s verést kapott Győrben, ám azóta megállíthatatlan a társaság, tizennégy mérkőzés óta veretlen a bajnokságban, kilenc győzelem mellett öt döntetlent jegyez. Szintén a hazaiak mellett szól, hogy a győriek csaknem tíz éve hiába próbálkoznak, képtelenek elvinni a három pontot Debrecenből, meghökkentő, de igaz, legutóbb 2004 augusztusában hagyhatták el győztesen a stadiont.

A vendégeknek muszáj lenne megállítaniuk a rossz szériát, ellenkező esetben a debreceniek lassan készíthetik a helyet az újabb bajnoki serlegnek. Győzelem esetén hét körrel a vége előtt tizenegy pontos előnyre tennének szert legfőbb riválisukkal szemben, a döntetlennel pedig megmaradna a köztük lévő távolság, vagyis óriási lépést tennének a klub hetedik bajnoki címe felé – na, de pontosan mekkorát is?

„Egyet a harmincból – mondta erre Szakály Péter. – Tagadhatatlanul fontos összecsapás lesz az ETO elleni meccs, de utána jön még hét forduló. A Győr nyilván szeretne még jobban felzárkózni, mi pedig még nagyobb előnyt szerezni, és persze van egy kis törlesztenivalónk is, ősszel csúnyán elpáholtak minket. Jó lenne, ha jövőre azzal keresne meg, lám, már tizenegy éve nem nyert nálunk az ETO, de nem szeretem az ilyen statisztikákat, előbb-utóbb úgyis megszakadnak.”

A szombati rangadóval a két csapat tulajdonképpen letudja a legnehezebb meccseit, a hátralévő fordulókban – a Honvédot leszámítva – már csak olyan együttesekkel találkoznak, amelyek a tabella második felében állnak.

A Honvéd vívja egyébként a nap nyitó meccsét: a DVTK elleni összecsapás 14 órakor kezdődik. A vendégeknek nem lesz egyszerű dolguk, legutóbb a 2007–2008-as szezonban vittek el pontokat Kispestről. A KTE-Phoenix Mecano is rossz sorozata megszakítására készül a botladozó Videoton ellen: a kecskemétiek legutóbbi négy bajnokijukat elveszítették otthon a fehérváriak ellen. A Lombard–Pécsi MFC mérkőzés érdekessége lehet, hogy pályafutása során először játszhat egymás ellen az ikerpár, Nagy Sándor (Lombard) és Nagy József (PMFC), míg az MVM-Paks és az MTK a kiesés szempontjából is döntő csatát vívhat egymással.

TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEKET ÉS MÉRKŐZÉS ELŐTTI NYILATKOZATOKAT A LABDARÚGÓ NB I 23. FORDULÓJÁHOZ A SZOMBATI NEMZETI SPORTBAN TALÁL, AMIT ELOLVASHAT DIGITÁLIS FORMÁTUMBANIS!

LABDARÚGÓ NB I, SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK

 

 

 

LABDARÚGÓ NB I, 23. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Április 4., péntek
17.00
Puskás Akadémia FC–Szombathelyi Haladás 1–2
Vad II István
19.00
Újpest FC–Ferencváros 1–2
Farkas Ádám
Április 5., szombat
14.00
Budapest Honvéd–Diósgyőri VTK (Tv: Duna)
Erdős József
16.00Lombard Pápa–Pécsi MFCFábián Mihály
16.00
MVM-Paks–MTK Budapest (Tv: Sport 1)Iványi Zoltán
18.00KTE-Phoenix MecanoVideoton(Tv: Sport 1)Andó-Szabó Sándor
20.00Debreceni VSC-Teva–Győri ETO FC (Tv: Sport 1)Kassai Viktor
Április 7., hétfő
20.45Kaposvári Rákóczi–Mezőkövesd (Tv: M2)
Szabó Zsolt
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva22146248–22+2648
2. Győri ETO22117436–26+1040
3. Videoton FC22115639–22+1738
4. Haladás23108532–25+738
5. Ferencváros23106737–32+536
6. Budapest Honvéd2296732–25+733
7. Pécsi MFC2296734–31+333
8. Diósgyőri VTK2289535–29+633
9. Újpest FC2377937–38–128
10. Puskás Akadémia FC23761031–41–1027
11. Kecskeméti TE2269726–33–727
12. Lombard Pápa FC22751025–33–826
13. Mezőkövesd22641223–38–1522
14. MVM Paks22481025–35–1020
15. MTK Budapest22471122–29–719
16. Kaposvári Rákóczi22271318–41–2313
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik