NS: Megmaradt a DVSC előnye; Szivós Márton túl a veszélyen; bajnokit vesztett a Bayern - vasárnap

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.05. 23:48
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:

• Hiába játszott több mint egy félidőt emberelőnyben, nem bírt a Debrecen a Győrrel, de a 2–2-es döntetlen miatt aligha idegesek a cívis városban, hiszen megmaradt a Loki nyolcpontos előnye a táblázaton. Hiszen közben a Videoton kikapott Kecskeméten, ami könnyen José Gomes vezetőedző állásába kerülhet.
• Az MTK nyerte meg Pakson Torghelle Sándor két góljával a kiesési „rangadót” – Csertői Aurél együttese immár nagyon nehéz helyzetbe került a bennmaradásért folytatott harcban.
• Augsburgban bombameglepetésre kikapott az enyhén szólva is érdekes összeállításban pályára küldött Bayern – a Bundesligában ez legutóbb 2012 őszén fordult elő vele.
• Második felkészülési meccsét is elveszítette Németországban a férfi kézilabda-válogatott – Mocsai Lajos a 31–24-es vereségből is pozitív tanulságokat vont le.
• Nico Rosberg nem hagyta sokáig örülni a Malajziában győztes Lewis Hamiltont, hiszen a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén meggyőző teljesítménnyel érte el a legjobb időt – és a vasárnapi pole pozíciót.
• Szivós Mártonért aggódik az ország: a Szeged világbajnok vízilabdázója még pénteken, a Vasas elleni bajnoki után lett rosszul, kezdődő szívinfarktussal került kórházba, ám a műtét után már jobban van, és feltett szándéka, hogy nem csupán folytatja pályafutását, de ott lesz a medencében a nyári, budapesti Európa-bajnokságon.

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
7 órája

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
11 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
13 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
2025.09.12. 23:40

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

Szivós Márton: Magasra kell tennünk a lécet, és megpróbálni átugrani

Vízilabda
2025.09.11. 06:55
Ezek is érdekelhetik