NB I: Marics olyan fizikai állapotban van, mint én - Tóth Bálint

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.12. 18:42
Tóth Bálint, a Lombard Pápa vezetőedzője elégedett volt csapatával a Videoton elleni idegenbeli iksz (2–2) után, és kiemelte Goran Marics teljesítményét, akiről azt mondta, szinte olyan fizikai állapotban van, mint ő.

„Úgy indult a játék, hogy egy nagyon jó első félidőt játszottunk. A taktikánk váratlanul érte az ellenfelet, nem tudott velünk mit kezdeni. A szünetben várható volt, hogy vált a Videoton. A második félidőben nagyot küzdöttek a srácok. Ha fizikailag jobb állapotban lennénk, akkor nem lennének olyan gondjaink, mint a szünet után. Sok a sérülés, a betegség, és ennek a hatása előjön a hetvenedik perc környékén. Parádésan küzdöttek, és meg vagyok elégedve a döntetlennel egy olyan csapat otthonában, amely a bajnoki címre tört, aztán most ebben a pozícióban van. De mi azért távolodunk a kieső helyektől. Gratulálok mindegyik játékosomnak, külön ki kell emelnem Goran Maricsot, aki majdnem olyan fizikai állapotban van, mint én, de amit bevisz a pályára, az példamutató. Egész más volt így az előre játékunk, mivel megtartotta elöl a labdát” – nyilatkozta Tóth Bálint a meccs után.

 

Legfrissebb hírek

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.07.07. 15:23

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59

Visszatér a Videoton név – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 09:22

Papp Milánt kölcsönadta a Kecskemét a Videotonnak

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 16:58

Fehérvárra igazolhat a hazatérő légiós – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.24. 18:00

Horváth Ferenc: Nem kerestek meg Fehérvárról, és ez fáj

Labdarúgó NB II
2025.06.23. 13:33

Kiderült, milyen néven indulhat az NB II-ben a Fehérvár

Labdarúgó NB II
2025.06.21. 13:12

Online premier! Tekintse meg a Nemzeti Sport filmjét az UEFA-kupa-döntős Videotonról!

Minden más foci
2025.06.17. 17:37
Ezek is érdekelhetik