MK: Ha valaki, én tudom, milyen nehéz Diósgyőrben továbbjutni - Tisza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.15. 20:45
Kondás Elemér és Tisza Tibor is amondó, hogy még nem lefutott a párharc a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében, miután a DVSC-Teva hazai pályán 4–2-re legyőzte a DVTK-t. A vendégek mestere, Tomiszlav Szivics szerint jelenleg a több minőségi játékost felvonultató Debrecen a jobb csapat, de a második gól életben tartotta a továbbjutási reményeket, és véleménye szerint a kétgólos hátrány nem ledolgozhatatlan.

„Egyáltalán nincs lefutva a párharc, gól nélkül szerettük volna lehozni ezt a mérkőzést. Kaptunk kettőt, viszont szereztünk négyet, volt még helyzetünk, ezekkel jobban kellett volna sáfárkodnunk, de azt mondom, hogy egy jó mérkőzést volt" – mondta Kondás Elemér a Sport Tv-nek a lefújást követően. Kondás Elemér a Sport Tv-nek a lefújást követően.

A debreceni mester elmondta, elégedett volt azokkal, akik lehetőséget kapták.

„Természetesen így van, de hát azért vannak a keretben, hogy amikor lehetőséget kapnak, akkor bizonyítaniuk kell, ezt megtették ma. Sajnálom, hogy ilyen gólt kaptunk a végén, egy megpattanó lövés után, de már hamarabb meg kellett volna állítani Elek Ákost, mert miután felgyorsult, előnyt tudott szerezni. Úgy gondolom, jó mérkőzés volt, jól játszottak a srácok."

Az első félidőben nagyjából, ami kapura ment, abból gól is született.

„Igen, ilyen volt a hétvégi MTK elleni meccs is, ami kapura ment az gól lett, főleg az ellenfélnek. A második félidőben azért egyszer-kétszer jól védett a kapus, lehetett volna több is, ha koncentráltabbak és pontosabbak vagyunk, de rendben volt" – tette hozzá Kondás.

„Az első félidőben azt lehet mondani, hogy teljesen jól játszottunk, és olyan gólokat kaptunk, amelyek nem mindennaposak. Az elsőnél elcsúszott, a másodiknál elkésett a védő, de most erről felesleges beszélni, az a lényeg, hogy van még egy mérkőzés, és ez a második gól reményt ad nekünk. A visszavágón Futács Márkó is játszhat, biztosan más mérkőzés lesz, de ettől független a Debrecen jelenleg jobb csapat. A két gól nem olyan különbség, amit nem lehet ledolgozni, mindent megteszünk a döntőbe jutásért" – mondta ezt már Tomiszlav Szivics, aki nem is az eredmény miatt bosszankodott a lefújás után, hanem a könnyelműen kapott gólok miatt, és szerinte több minőségi játékos van a debrecenieknél.

„Örülök neki, hogy sikerült nyernünk, de úgy gondolom, hogy még nem dőlt el a továbbjutás, hiszen, ha valaki, én tudom, hogy Diósgyőrben nem egyszerű kiharcolni ezt" – vélekedett a korábban a DVTK-t is erősítő Tisza Tibor, aki sajnálja a végén kapott gólt, de reméli, ennek ellenére bejutnak a fináléba.

Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
10 órája

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
11 órája

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
12 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
13 órája

Először nyert tétmeccset a ZTE – 13–0-s siker a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
15 órája

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
16 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
21 órája

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
22 órája
Ezek is érdekelhetik