Mezőkövesd: felmentették Rajczit, Vermest és Farkast

Vágólapra másolva!
2014.04.29. 15:20
null
Három rutinos játékostól vált meg a szezon hajrájában a Mezőkövesd (Fotó: mse-zsory.hu)
A Mezőkövesd Zsóry élvonalbeli labdarúgócsapatának vezetősége április 30-tól felmentette a munkavégzés alól Rajczi Pétert, Vermes Krisztiánt és Farkas Balázst, erről a klub honlapja számolt be. A bajnokságból hátralévő négy fordulóban a trió tagjai már nem állnak Véber György vezetőedző rendelkezésére. 

 

A 33 éves Rajczi a szezont még Kecskeméten kezdte meg, majd január 23-án igazolt Mezőkövesdre, utóbbiban tavasszal támadóként hét bajnokin lépett pályára, gólt nem szerzett.

A 28 éves Vermes újpestiként sérülés miatt hagyott ki hosszú időt, majd felépülte után már nem tartottak igényt a szolgálataira. A védő így került február 10-én az élvonalbeli újonchoz, amelyben három bajnokin játszott.

A 34 éves középpályás, Farkas Balázs egy évvel megelőzte a fent említett duót, ő 2013 elején szerződött az akkor még másodosztályú együttesbe, amelyben stabil pont volt. Ősszel még az élvonalban is alapembernek számított, november végétől azonban a cserék közé szorult. Azóta négy bajnokin összesen 34 percet kapott Véber Györgytől.

Legfrissebb hírek

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
19 órája

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Négy hónap után kapott ki a Kövesd, az évadban először nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 19:25

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37
Ezek is érdekelhetik