Fél bajnokság veretlenül, 16-os nyeretlenség - arany és kiesés a vége?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.11. 16:36
null
A DVSC menetel az újabb bajnoki cím felé (Fotó: Szabó Miklós)
Tovább nyúlik-e a labdarúgó NB I két leghosszabb aktív szériája? Erről is dönt a 24. forduló. A 15 mérkőzés óta veretlen, bajnoki listavezető DVSC-Teva az MTK otthonába látogat, míg a kiesés fenyegette, 16 mérkőzés óta nyeretlen MVM-Paks utolsó esélyeinek egyikét próbálja megragadni Mezőkövesden. Mumusával játszik a Pécs – a 24. forduló érdekességei.

PÉCSI MFC–ÚJPEST

♦ Jó szériáját követően (9 meccses veretlenség) rosszat nyitott a Pécs, három mérkőzés óta nyeretlen és 316 perce gólt sem szerzett. Az Újpest hasonlóképpen járt, három veretlen bajnoki után a legutóbbi kettőt elveszítette.

♦ A Pécs 2006. március 18. óta nem győzött az Újpest ellen bajnoki mérkőzésen saját stadionjában. Azóta 0–1, 0–0, 1–3, 1–3.

♦ A pécsiek nyeretlenek a két csapat legutóbbi hét bajnokiján, az Újpestet tehát bátran nevezhetjük mumusnak.

♦ A két csapat 95. élvonalbeli bajnoki összecsapása következik (első meccsük még Pécsi Dózsa–Bp. Dózsa találkozó volt), a mérleg erősen az Újpest javára billen: 18–26–50. Pécsett a mérleg 15–18–14.

♦ A PMFC még veretlen ebben az évben NB I-es mérkőzésen saját pályáján, összességében hatos hazai veretlenségi sorozatban van. Legutóbb a Puskás Akadémia FC nyert bajnokit Pécsen, még 2013 októberében (1–2).

A székházak után a pályán meccselnek

FERENCVÁROS–PUSKÁS AKADÉMIA FC

♦ Ez volt az FTC első bajnokija az ősszel Akeem Adams tragédiája után, és a szemlátomást (teljesen érthetően) sokkolt zöld-fehérek 3–1-re kikaptak a PAFC-tól.

♦ A Ferencváros előző négy bajnokiján veretlen maradt, legutóbb 2013. május és július között volt ilyen szériája.

♦ A Puskás Akadémia FC összmérlege nem túl fényes idegenben (2–4–6), ám a felcsútiak megőrizték veretlenségüket legutóbbi három, vendégként lejátszott bajnokijukon. Ráadásul hét gólt szereztek a három meccsen, ami szintén nem rossz.

♦ Ebben a szezonban még nem volt olyan felcsúti vendégjáték, amelyen kettőnél kevesebb gól esett volna.

♦ A Ferencváros a legutóbbi négy hazai bajnokiján mindig jól kezdett – az első gólt mindegyik esetben a zöld-fehérek szerezték.

MEZŐKÖVESD–PAKS

♦ Meddig húzódik még? Mármint a Paks nyeretlenségi sorozata – a tolnaiak továbbra is kieső helyen állomásoznak, formájuk állandósult (állandóan pocsék). A mezőny leghosszabb nyeretlen szériája 16 meccset élt már meg – sokatmondó, hogy az NB I összes többi aktív nyeretlenségi szériája összesítve tizenhárom mérkőzést ad ki!

♦ A Paks legutóbb a Kaposvárt tudta legyőzni az NB I-ben (2–0, 2013. szeptember 13-án). Idegenben az egész bajnokságban csak egyszer nyertek a paksiak, Újpesten győztek 2–1-re, még 2013. július 27-én.

♦ A Mezőkövesd legutóbbi öt hazai bajnokijából négy egygólos mérkőzés volt. A kövesdiek az MTK és a Honvéd ellen nyertek, a Kecskeméttől és az Újpesttől vereséget szenvedtek minimális különbséggel.

♦ A Paks 2012. november 3. óta nem nyert bajnoki mérkőzést Kelet-Magyarországon, akkor a Debrecent győzte le 1–0-ra.

VIDEOTON–LOMBARD PÁPA

♦ A Lombard eddig nyeretlen NB I-es mérkőzésen a Videoton stadionjában. Hétszer találkoztak, hatszor a Vidi nyert, a legutóbbi székesfehérvári mérkőzés 1–1-re végződött.

♦ Rossz szériában van a Vidi hazai pályán, kikapott a Ferencvárostól (2–3), az ETO-tól (0–1), majd a DVSC-től (1–2). Nem volt könnyű trió, de azért a 0 pont nagyon kevés egy bajnoki címre (vagy minimum európai kupaindulásra) hajtó csapattól.

♦ Még egy adalék a Videoton kríziséhez: a legutóbbi tizenkét mérkőzésén mindössze kétszer nyert és tíz pontot szerzett a csapat. A legutóbbi kilenc bajnokin egy győzelem…

♦ A Pápa rossz idegenbeli sorozatában azért bízhat a Videoton: a Lombard 2013. szeptember 20. óta nem győzött vendégként, azóta két döntetlen és öt vereség a mérleg. Ez a mutató a Paks után (és a Mezőkövesddel együtt) a második legrosszabb aktív idegenbeli széria az NB I-ben.

♦ 2013 augusztusa óta nem fordult elő, hogy a Pápa ne kapott volna gólt idegenbeli bajnokin.

DIÓSGYŐRI VTK–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI

♦ A Kaposvár az előző mérkőzésen megszakította nyeretlenségi sorozatát, ám idegenbeli rossz szériája még tart: legutóbb 2013. szeptember 21-én nyert vendégként. Azóta öt vereség és egy döntetlen.

♦ Több mint egy éve fordult elő legutóbb, hogy a Kaposvár nullára hozott egy idegenbeli bajnokit, akkor Pécsett nyert 2–0-ra.

♦ A két csapat előző hat diósgyőri bajnokijából kettőt is meg tudott nyerni a Kaposvár – köztük a legutóbbit.

♦ A Kaposvár meccsein elzárták a gólcsapot. A 2014-es Rákóczi-eredmények az NB I-ben: 1–1, 1–1, 1–1, 0–1, 0–0, 1–0.

♦ A Rákóczi legutóbb az MTK ellen, még novemberben szerzett egynél több gólt bajnoki mérkőzésen.

♦ A DVTK legutóbbi hat hazai mérkőzésén csupán öt pontot gyűjtött, egyedül a Lombardot győzte le.

♦ A diósgyőri közönség a legutóbbi tizenkilenc hazai bajnoki mérkőzésen mindig ünnepelhetett legalább egy gólt. Legutóbb pont a Kaposvár tudta lenullázni a DVTK-t, 2012. október 27-én (0–1).

MTK–DEBRECENI VSC

♦ Patinás NB I-es párosítás, a két csapat 78. alkalommal mérkőzik meg a magyar élvonalban. Az MTK fölényesen vezet az örökmérleget tekintve, amely 38–14–25. Első mérkőzésüket 1946-ban vívták.

♦ A Debrecen legutóbb 2010. május elsején nyert bajnokit a Hungária körúton. A Loki 3–2-re diadalmaskodott, úgy, hogy az MTK 2–0-ra vezetett. Lázok és Szatmári góljára Feczesin (2) és Czvitkovics válaszolt.

♦ Az MTK legutóbbi hat hazai bajnokijából csak egyet nyert meg, a DVSC nyolc mérkőzés óta veretlen idegenben.

♦ A DVSC már egy fél bajnokság óta veretlen, jó sorozata 15 mérkőzést számlál – természetesen ez messze a leghosszabb hasonló széria az NB I-ben. A Loki 2013. szeptember 22. óta nem kapott ki a bajnokságban.

♦ A 2013–2014-es idényben a Debrecen még veretlen Budapesten: Újpesten és Kispesten győzött, a Ferencváros ellen ikszelt.

♦ Fővárosi csapattól a DVSC legutóbb 2013. június elsején kapott ki, pont az MTK volt a „tettes”. Kálnoki-Kis, Kanta és Vass Patrik góljára Bódi válaszolt az előző idény utolsó fordulójában, az MTK tehát nagyon simán győzött.

HALADÁS–BP. HONVÉD

♦ Ha van csapat, amely ellen nem szeret játszani a Haladás, az a Honvéd. A legutóbbi hat bajnokin nincs sikerélménye a Haladásnak (0–3–3).

♦ A kispestiek 2009 májusa óta veretlenek a Haladás otthonában. A legutóbbi négy Rohonci úti meccs hazai szempontból: 1–1, 2–4, 1–1, 2–2.

♦ A Haladás legutóbbi tizenöt hazai mérkőzésén csupán egyszer szenvedett vereséget, a szép sorozatba 2013 novemberében a Pécs rondított bele (1–3).

♦ A legutóbbi három vendégcsapat gólt sem tudott szerezni a Rohonci úton. A Haladás 0–0-ra végzett az MTK-val, 1–0-ra legyőzte a Kecskemétet és az Újpestet.

♦ Fővárosi csapat legutóbb 2011-ben nyert a Haladás pályáján bajnokit, akkor a Honvéd nyert 4–2-re a Rohonci úton.

♦ Ha a Honvéd idegenben nyer, akkor a gólterméssel sincs gond. A kispestiek 2012 augusztusa óta csak úgy tudtak idegenben nyerni, hogy legalább két gólt szereztek.

♦ A Haladás 2013. október 16. óta nem szerzett otthon egynél több gólt.

GYŐRI ETO–KECSKEMÉT

♦ A két csapat az NB I-ben érdekes mérleget mutat fel: az aktuálisan hazai pályán szereplő csapat tarol. Az ETO mérlege a Kecskemét ellen hazai pályán 5–0–0, Kecskeméten viszont 0–1–5-re áll.

♦ Az eddigi összes NB I-es ETO–Kecskemét mérkőzésen sima volt a hazai siker: mind az öt találkozón a félidőben is vezetett már a Győr.

♦ A KTE a legutóbbi tíz idegenbeli bajnokijából csak egyet nyert meg.

♦ Ha már makulátlan hazai mérleg: az ETO honlapjának összesítése szerint a Kecskemét mellett a Tiszakécske, a szolnoki Légierő, a Szegedi AK, a Soproni LC, a PVSK, az Ózd és az Eger ellen hibátlan a mutató pályaválasztóként. Ötnél hosszabb hibátlan szériája egyik csapattal szemben sincs a Győrnek, tehát a KTE elleni hatodik siker klubtörténelmi lenne.

♦ A Győri ETO 2012. november 4., a Honvéd elleni 0–0 óta mindegyik hazai bajnoki mérkőzésén szerzett gólt. A jó sorozat 19 mérkőzés óta tart.

♦ Az ETO bajnoki címet eredményező, maratoni hosszúságú veretlenségi sorozatát az előző idényben pont a KTE törte meg, miután 5–2-re győzött a Széktói Stadionban.

LABDARÚGÓ NB I, 24. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Április 11., péntek
19.00
Pécsi MFC–Újpest FC (Sport1)
Iványi Zoltán
Április 12., szombat
14.00
Ferencváros–Puskás Akadémia FC (M1)
Erdős József
16.00Mezőkövesd–MVM-Paks
Farkas Ádám
16.00
Videoton–Lombard Pápa (Sport1)Németh Ádám
18.00Diósgyőri VTK–Kaposvári Rákóczi (Sport1)Becséri Dániel
20.00MTK Budapest–Debreceni VSC-Teva (Sport1)Vad II István
Április 13., vasárnap
16.30Szombathelyi Haladás–Budapest Honvéd (M1)
Andó-Szabó Sándor
18.30
Győri ETO FC–KTE-Phoenix Mecano (Sport2)Solymosi Péter
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC-Teva 23 14 7 2 50–24 +26 49
2. Győri ETO FC
23 11 8 4 38–28 +10 41
3. Videoton FC 23 11 5 7 40–25 +15 38
4. Haladás 23 10 8 5 32–25 +7 38
5. Ferencváros 23 10 6 7 37–32 +5 36
6. Diósgyőri VTK 23 9 9 5 37–30 +7 36
7. Budapest Honvéd 23 9 6 8 33–27 +6 33
8. Pécsi MFC 23 9 6 8 34–32 +2 33
9. Kecskeméti TE 23 7 9 7 29–34 –5 30
10. Lombard Pápa FC 23 8 5 10 26–33 –7 29
11. Újpest FC 23 7 7 9 37–38 –1 28
12. Puskás Akadémia FC 23 7 6 10 31–41 –10 27
13. Mezőkövesd 23 6 4 13 23–39 –16 22
14. MTK Budapest 23 5 7 11 25–30 –5 22
15. MVM-Paks 23 4 8 11 26–38 –12 20
16. Kaposvári Rákóczi 23 3 7 13 19–41 –22 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik