Újpest: a vagyonfelügyelő és az MLSZ is hozzájárult az indulási jog átruházásához

Vágólapra másolva!
2014.03.27. 22:01
null
Az újpestiek a hátralévő bajnoki, illetve kupamérkőzéseikre is kivonulhatnak a pályára (Fotó: Korponai Tamás)
Az Újpest FC Kft. mellé kirendelt ideiglenes vagyonfelügyelő engedélye után a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenybizottsága csütörtökön hozzájárult, hogy az Újpest FC Kft. 2013–2014-es szezonra érvényes indulási joga az Újpesti Torna Egyleten keresztül az Újpest 1885 Futball Kft.-hez kerüljön, így a csapat folytathatja szereplését a bajnokságban és a Magyar Kupában.

 

Az MLSZ honlapján olvasható rövid közlemény szerint a vagyonfelügyelő hozzájárulását követően az UTE beadta a szükséges dokumentumokat, ezeket a versenybizottság a csütörtöki versenyügyi eljárása során megvizsgálta, s engedélyezte a licencjog átruházását.

Az ügy háttere: az UTE azzal a kéréssel fordult az MLSZ-hez, hogy a licencjogot átvinné a futballklubot működtető gazdasági társaságtól, az Újpest FC Kft.-től az Újpest 1885 Futball Kft.-be, mivel Roderick Duchatelet tulajdonos szerint a labdarúgóklub offshore-cégek hálójába került. Az érintett cégek felszámolási eljárást kezdeményeztek a klubbal szemben, és ha a felszámolás jogerőre emelkedett volna, akkor az MLSZ szabályzata szerint az egyesület elveszíti a licencét, a csapatot kizárják a bajnokságból és csak alsóbb osztályban indulhat.

Az MLSZ elnöksége múlt csütörtöki ülésén hozzájárult ahhoz, hogy az Újpest FC Kft. 2013–2014-es szezonra érvényes indulási jogát átruházzák az Újpesti Torna Egyletre, azzal a feltétellel, hogy a Fővárosi Törvényszék által az Újpest FC Kft.-hez kirendelt ideiglenes vagyonfelügyelő jóváhagyja.

Roderick Duchatelet március 14-i sajtótájékoztatóján azt mondta, elhagyja a csapatot, ha megindítják a felszámolást az Újpest FC Kft. ellen, s az MLSZ nem járul hozzá addig az indulási jog átruházásához. Az MLSZ múlt csütörtöki döntése után úgy fogalmazott: „Mély és igaz sajnálattal kell elismernünk, hogy veszítettünk.”

Legfrissebb hírek

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:40

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 23:51

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 23:43

Jövő héten kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott dublini vb-selejtezőmérkőzésére

Magyar válogatott
2025.07.29. 17:00

Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 14:24

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 12:29

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 11:36

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 09:53
Ezek is érdekelhetik