NB I: „Gyönyörű svédasztalt terítettünk meg a Pécsnek”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.08. 22:29
Pályaválasztóként 5–2-es vereséget szenvedett a bajnoki címvédő Győri ETO az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában a PMFC-től. Horváth Ferenc győri edző megterített svédasztalról, pécsi kollégája, Lőrincz Emil szenzációs játékosairól beszélt a lefújást követően.

„Nem akarok magyarázkodni az összeállítást illetően, bár az tény, hogy ebben a felállásban még nem játszott a védelmünk, és nem valószínű, hogy még fog – nyilatkozta a mérkőzést közvetítő Sport Tv-ben Horváth Ferenc. – Kilenc perc alatt megterítettünk egy gyönyörű svédasztalt a Pécsnek, utána már abszolút érvényesült a vendégek játéka, és ki is használtak minden lehetőséget. Az, hogy itthon két gólt szerzünk és több helyzetet kidolgoztunk, de mégis pont nélkül maradtunk, minősítette a védekezésünket.”

„Ma is szenzációsak voltak a fiúk, minden dicséretet megérdemelnek – mondta Lőrincz Emil, a pécsiek edzője. – Az első tíz percben szenzációsan játszottunk, már kettő nullára vezettünk, ami utána érdekes módon minket fogott meg. Visszahúzódtunk a saját térfelünkre, tizenhatosunkra, így szép fokozatosan ki tudott egyenlíteni a Győr. Viszont ami rettentő ereje a csapatnak, hogy azonnal tudtunk váltani, és megszereztük a harmadik gólt, ami után kezdtünk egyre magabiztosabbá válni. Utána pedig újabb gólokat szereztünk. Vannak értékek ebben a pécsi csapatban. Perics a Ligakupa-meccsen szerzett három gólt, most egy ilyen edzői megérzésre került be a kezdőbe Pölöskey, aki meghálálta a bizalmat.”

Legfrissebb hírek

Horváth Ferenc: Nagyon sokat jelent nekem a Genk, de a Ferencvároshoz is erős érzelmek fűznek

Európa-liga
2025.10.02. 07:22

Lőrincz Emil hatvanéves

Magyar válogatott
2025.09.29. 06:34

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
2025.09.29. 00:50

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05

Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik Tatabányára

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 11:22

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
2025.09.09. 18:42

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik